Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.02.07. 15:35

Várják a jelentkezőket

<p>Abaújszántó - Az Abaújszántói Mezőgazdasági Szakképző Iskola vezetése is nagy érdeklődéssel várja a következő heteket, hiszen az általános iskolák végzősei a napokban töltik ki a felvételi jelentkezési lapjukat.</p>

Az Abaújszántói Mezőgazdasági Szakképző Iskola vezetése is nagy érdeklődéssel várja a következő heteket, hiszen az általános iskolák végzősei a napokban töltik ki a felvételi jelentkezési lapjukat, mondta el lapunknak Kiss Tibor, az intézmény igazgatója. Megtudtuk tőle: a középiskola két osztályba várja a jelentkezőket, a szakközépiskolai osztályba és a szakiskolaiba. Mint az igazgató fogalmazott, eddig is mindent megtettek a beiskolázás sikere érdekében, aminek bizonyítéka, hogy az októberi nyílt napon 90 általános iskolás érdeklődött az intézmény iránt.

A szakközépiskolában végzettek érettségi után mezőgazdasági technikus képzést szerezhetnek, valamint tovább tanulhatnak felsőfokú intézményben vagy másik középfokú intézményben. A szakiskolában végzettek négy év tanulás után kapják meg az állattenyésztő szakképesítésüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!