Egy egészen más világot ismerhettek meg

A Himalája hegyeiben való barangolás felnőtteknek is komoly kihívás, egy kislány esetében pedig igazi kuriózum. Egy margittai kislánynak, Gál Sophienak, édesanyja, Kocsis Emese kíséretében, sikerült már két alkalommal is teljesítenie ezt az emberpróbáló feladatot.

Első alkalommal, 2017 áprilisában, eljutottak a Himalája Annapurna hegytömbjének 5416 méter magasan fekvő Thorung La hegyszorosáig. Expedíciójuk 14 napig tartott, melyből 3 napot vett igénybe az akklimatizáció. Egy hegyi vezető (serpa) és egy teherhordó tette teljessé a csapatukat. Az engedély kiváltásakor kiderült, hogy hétéves gyerek ilyen magasságig még nem jutott el. Sophie tehát alsó korhatárcsúcsot döntött. Bírta az iramot, hiszen már ötéves kora óta mássza az itthoni hegyeket, melyeken feljutott 2510 méteres magasságig. A túrára pedig komoly edzéstervvel készültek fel. Rengeteg kaland és élmény gazdagította útjukat, és már akkor eldöntötték, hogy 2019-ben újra a Himaláján trekkingeznek. Az idei cél a Manaslu megmászása volt 5160 m magasságig, mivel mászási engedélyük 5200 méterig szólt. Bár ez a magasság kisebb volt az előbbi útjukénál, mégis sokkal nehezebbnek bizonyult, hiszen napokig havas közegben kellett mászni. Technikailag is sokkal nehezebb és kimerítőbb volt a 17 napos túra, mint az Annapurna megmászása. Vezetőjük ugyanaz a serpa volt, aki előző útjukon, továbbá egy teherhordó alkotta négyfős csapatukat. „Vezetőt ezen a szakaszon kötelező fogadni, nélkülük lehetetlen lenne feljutni. Nincs kijelölt útvonal, csak a serpák fejében lévő térkép az irányadó” – tudtuk meg Kocsis Emesétől.

A csúcsra és vissza

Április 17-én indultak útnak Margittáról, Dohai (Katar) átszállással érkeztek Katmanduba (Nepál), és 19-én kezdték el a hegymászást, majd 28–29-én volt az éjszakai csúcsmászás. Természetesen a csúcsmászás előtt akklimatizációs mászást végeztek minden délután. Kisebb fejfájás előfordult náluk 4500 m felett, de a magashegyi betegség „nem talált fogást” rajtuk. A fejfájást az oxigénhiány okozta, mely ebben a magasságban természetes dolog. Azonban edzettségüknek köszönhetően Sophie és Emese is könnyen elviselte mind az oxigénhiányt, mind pedig a hideget. Annyi kompromisszumot kötöttek, hogy –8, –10 fokon nem zuhanyoztak hideg vízben. Ez alatt viszont igen. Éjjel két órakor indultak a csúcs felé, és reggel kilenc órakor érkeztek az 5200 m magasan fekvő Larkyra Pass csúcsra. Hatalmas élmény volt elérni a célt, de a nehezebb rész talán ezután következett, hiszen le is kellett onnan jutni. Lefelé, hogy érdekesebbé tegyék a dolgot, egy másik útvonalon indultak. Délután 17 órára ereszkedtek le 4700 m magasságig. Szerencséjük volt, mert esőt vagy hóvihart egyáltalán nem fogtak ki, mely további nehézségeket támasztott volna. Mindemellett a puha hóban való ereszkedés talán nehezebb volt a mászásnál, nyilatkozták a „kalandor” hölgyek. Bár hegymászó bot volt náluk és hágóvas is a cipőiken, a puha hóban ezek nem igazán hatékonyak. Pihenőiket a hegyi lakosok teaházaiban töltötték, melyeket megnyitottak a turisták számára. Enni, pihenni, aludni lehet ezekben, de melegedni nem, hiszen nem fűtenek a turisták számára. Saját hálózsákjaik melegére vannak utalva. A pihenőhelyről visznek ételt és vizet is magukkal. 4500 m fölé már nem szállítanak fel palackozott vizet, ott már a forralt forró vizet isznak. Május 2-án érkeztek Katmanduba és 4-én indultak haza Dohán keresztül. A húsvétot is a hegyekben ünnepelték, ottani főtt tojással, itthonról vitt sonkával.

Egy más világ

Ezen útjukon is érdekes élményekkel gazdagodtak, egy egészen más világot ismerhettek meg. „Az ottani emberek más értékrend szerint élnek. Sokkal alacsonyabb életszínvonalon, de nem boldogtalanabbak, mint mi” – nyilatkozta Kocsis Emese. Kedvesek a turistákkal, de általában csak a saját nyelvüket (nepáli, tibeti) beszélik. A serpák tolmácsolásával lehet kommunikálni velük. Van olyan gyerek, aki több mint három órát gyalogol az iskoláig és vissza, ugyanis a gyéren lakott területről 200 gyerek kell ahhoz, hogy iskolát nyissanak. Olyan gyermek is van, aki reggel 5 órakor indul iskolába és késő délután ér haza. Megedződnek, hozzászoknak ehhez az életmódhoz. Itteni szemmel nézve óriási a szegénység, melyet ők nem az általunk ismert értékrend alapján élnek meg. Ők nem tartják magukat szegényeknek. „Ez így rendben is van, talán a higiéniájukra kellene nagyobb gondot fordítani, amire már az iskolában felhívják a figyelmüket. Nagy szenzációt keltett a fehér kislány, hiszen ilyen magasságba ilyen fiatal gyermek eddig nem merészkedett” – mondta Emese.

Adni és kapni

Sophienak nagyon tetszett a kalandos út, rengeteg új élménnyel gazdagodott, megtanult kommunikálni más civilizációbeli emberekkel, gyerekekkel. Jól alkalmazkodott váratlan helyzetekhez, könnyedén mászta a hegyet. Nem panaszkodott a puritán körülmények miatt, tudta, hogy valamit valamiért. Azt is megszokta, hogy 12 napon át nem tudtak kommunikálni hozzátartozóikkal, mivel sem telefon, sem internetjel nem volt az útvonaluk nagy részén. Mindenképpen folytatni akarja a trekkingezést, szeretne 6000 m fölé jutni, ahová valószínűleg édesanyja is el fogja kísérni. Útjaik legnagyobb akadálya az időhiány, mivel a kislányt köti az iskolába járás, édesanyját pedig a munkahelye. Az iskolai vakáció időszaka pedig nem a legalkalmasabb a nepáli hegymászásra. Az újabb célpont ezért a tervek szerint a Kaukázus lesz.

Sophie a hegymászás mellett gyermek-maratonfutással is foglalkozik, mely azon túl, hogy jótékonysági célt szolgál, jó erőnléti felkészítő a következő kihívásokra. Ezeken a versenyeken szokás az, hogy a gyerekek bizonyos összeget jótékonysági célra ajánlanak fel. Megszokják, megtanulják ezáltal, hogy nemcsak kapni, hanem adni is jó. Utazásuk költségeinek egy részét adományokból fedezték, mely nagy segítség volt, de útjuk során ők maguk is adományoztak Nepálban egy árva gyermekeket nevelő kolostorban és egy árvaházban. Az adományokat Sophie adta át. Utazásaik egyik célja az, hogy népszerűsítsék a mozgás, az egészséges életmód fontosságát. Ezúton is felhívják mindenkinek a figyelmét, hogy nyáron erre különösen jó lehetőség van. Éljenek vele!

Szőke Ferenc