3 órája
Sighiartău: A PNL-nek le kell cserélnie a minisztereit, Ciolacu nélküli új kormányra van szükség

Forrás: Facebook/Robert Sighiartău
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Robert Sighiartău hétfőn kijelentette, hogy az elnökválasztás első fordulójának eredménye a kormánykoalícióval szembeni elégedetlenséget jelzi.
A PNL székházánál nyilatkozó politikus szerint új kormányra van szükség a reformpártok bevonásával, „Marcel Ciolacu miniszterelnök és a körülötte lévő emberek nélkül”, mert elvesztették a hitelüket és a tekintélyüket.
Sighiartău szerint a választási eredményért a koalíciót alkotó összes pártot terheli a felelősség, mert ismét elfogadták miniszterelnöknek Marcel Ciolacut, akinek távoznia kellett volna Klaus Iohannisszal együtt.
A politikus szerint a PNL-nek a radikális változásra van szüksége. A pártnak ki kellene szorítania azokat az embereket, 'akik katasztrofális gazdasági helyzetbe hozták az országot'. Emellett egy új kormányra is szükség van, amelyben valamennyi olyan „reformpárt” részt vesz, amelyik egyetért abban, hogy a jelenlegi rendszert reformálni kell: csökkenteni kell a költségvetési kiadásokat és a közpénzek pazarlását, és változtatni kell mindazon, ami a választókat felháborította. Sighiartău megengedhetetlennek nevezte azt is, hogy a kormány nem tart fenn kommunikációs csatornákat stratégiai partnerével, az Amerikai Egyesült Államokkal.
Arra a kérdésre, hogy Marcel Ciolacu rontotta-e Crin Antonescu választási esélyeit, a PNL alelnöke határozott igennel válaszolt.
Ha megnézik a választási eredményeket, láthatják, hogy a Szociáldemokrata Pártnak volt egy független jelöltje ezeken a választásokon, Victor Ponta
– jegyezte meg.
Arra a kérdésre, hogy a PNL kérni fogja-e hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök lemondását, Sighiartău közölte, hogy erről a párt országos elnöksége fog dönteni.
Úgy vélekedett, hogy egy PSD nélküli kormány lenne ideális, de ez megvalósíthatatlan. Viszont lehetségesnek tartja egy Marcel Ciolacu és a körülötte lévő emberek nélküli kormány megalakítását – tette hozzá. Azt a forgatókönyvet sem zárta ki, hogy a PNL ellenzékbe vonuljon, de szerinte a nemzeti érdek most azt kívánja, hogy egy hiteles új kormányt alakuljon, amely megteszi a költségvetési deficit csökkentéséhez szükséges lépéseket.
Arra a kérdésre, miként tudná a második fordulóig a PNL meggyőzni az embereket Nicușor Dan támogatásáról, Robert Sighiartău kijelentette: a választókat mindenekelőtt 'nem szavakkal, hanem tettekkel kell meggyőzni'. Első lépésként szerinte a PNL-nek le kell cserélnie a minisztereit. 'Ile Bolojanhoz hasonló hiteles emberekre van szükség a reformok bevezetéséhez' – fogalmazott a politikus.