3 órája
Állatokról szóló választható tantárgy bevezetését tervezik Romániában
Romániában a 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be az átalános iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Forrás: Freepik
Fotó: Yuri Stopkin
MTI
A témáról az Edupedu.ro oktatási hírportál készített interjút Hilde Tudorával, az Ilfov megyei önkormányzat állatvédelmi igazgatóságának vezetőjével, aki a – Bukarest elővárosait magába foglaló – megye iskoláiban kísérleti jelleggel már bevezetett oktatási program tapasztalatait ismertette.
Elmondta: a civilszervezetek, állatorvosi rendelők, állatmenhelyek bevonásával tartott „Állatokkal és állatokért” órákra a meghívott szakértők gyakran hoztak egy-egy örökbe fogadható, menhelyi kisállatot vagy idomított rendőrkutyát – a gyerekek nagy örömére.
Olyan is volt, hogy egy tyúkot vittünk, Berthát, ő az egyik házi kedvencünk, vagy az irodánk félszemű macskáját, Willyt. Tudja, mit tanultak ebből a gyerekek? Azt, hogy mindegy, hogy nézünk ki, minden állat és minden ember megérdemli a tiszteletet és szeretetet
– magyarázta a kezdeményező.
Kifejtette: az órákon nem általánosságokat tanítanak az állatokról, nem elefántokról és oroszlánokról beszélnek a gyerekkel, hanem olyan tudással próbálják felvértezni őket, amelyre a mindennapi életben lehet szükségük. Például, hogy a hegyi túrákon nem szabad a kukázó medvéket etetni, hogy a házi kedvenceket ivartalantani kell, hogy az állatkínzás bűncselekmény, hogy a szabad levegőn nevelt tyúkok tojásai egészségesebbek – részletezte.
Az állatokkal kapcsolatos és segítségükkel megtanulható viselkedési szabályokról, a közösségi létről és felelősségről szóló tananyag leadásához nincs szükség szaktanárokra, ezekről a témákról akár az osztályfőnök, a biológia-, a földrajztanár, vagy a vallásoktató is elbeszélgethet a tanulókkal – vélekedett a kezdeményező.
Az állatvédelmi szakember szerint a választható tantárgyat eredetileg az 5. és 6. osztály számára szánták, de hatalmas érdeklődést tapasztaltak az alsó tagozatos tanítók, szülők és gyerekek részéről is.
Hilde Tudora szerint Daniel David, a decemberben hivatalba lépett új bukaresti kormány oktatási minisztere támogatásáról biztosította a kezdeményezőket, és azt tervezik, hogy 2026 februárjáig kidolgozzák és elfogadtatják a tantervet és végigjárják a tantárgy országos bevezetéséhez szükséges valamennyi bürokratikus eljárást.