Találkozó

2023.03.28. 13:53

Ciucă: Nőtt a Románia és Lengyelország közötti kereskedelem, de megoldást kell találni a kereskedelmi mérleg kiegyenlítésére

Forrás: Facebook

Agerpres

A Románia és Lengyelország közötti kereskedelem volumene tavaly 20 százalékkal nőtt 2021-hez képest, elérve a 11 milliárd eurót - jelentette ki Nicolae Ciucă kormányfő egy keddi rendezvényen, rámutatva azonban, hogy a külkereskedelmi mérleg hiánya hátrányt jelent Romániának, és a román üzleti szférának megoldást kell találnia a kiegyenlítésére.
A román miniszterelnök a lengyel hivatali kollégájával, Mateusz Morawieckivel együtt részt vett a Román Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében tartott bukaresti román-lengyel gazdasági fórumon. Beszédében Ciucă emlékeztetett, hogy a Románia és Lengyelország közötti stratégiai partnerséget 2009-ben írták alá, és a két ország kapcsolata politikai és gazdasági téren egyaránt kiváló. A tavalyi jó év volt mind a lengyel, mind a román üzleti szféra számára, azonban a romániai vállalkozóknak megoldást kell találniuk a két ország közötti kereskedelmi mérleg kiegyensúlyozására - hangsúlyozta.
A román kormányfő kiemelte a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének közös lehetőségeit, különös tekintettel az európai pénzek lehívására. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy Lengyelországnak sikerült átvészelnie a 2008-2009-es gazdasági válságot az európai pénzek felhasználására vonatkozó nagyon jó és jól átgondolt stratégiájának köszönhetően. Ciucă szerint Románia is megtanulta a leckét, és a 2014-2020-as uniós pénzügyi keret 80 százalékát sikerült eddig felhasználnia, és minden előfeltétel adott ahhoz, hogy 90 százalék feletti, vagy legalább 90 százalékos szinttel zárja decemberben az uniós költségvetési ciklust.
A kétoldalú kapcsolatok szintjén a gazdasági együttműködés fontos területeiként az energiaágazatot, a mezőgazdaságot, valamint a számítástechnikai és a műszaki ágazatokat emelte még ki a román miniszterelnök. „Románia képes fejleszteni energiaágazatát az energiafüggetlenség elérése érdekében, de képes energiát biztosítani azok számára is, akiknek nincs” - mondta még Ciucă, leszögezve, hogy az üzleti szférának ki kell használnia az ágazatban rejlő lehetőségeket. Szerinte a mezőgazdaság szintén a nagy lehetőségek tárháza a két ország vállalkozói számára, mivel mind Románia, mind Lengyelország nagyon fejlett és nagy potenciállal rendelkező agrárágazattal rendelkezik. Az eljárások hatékonyabbá tételével magasabb mezőgazdasági termelést lehet elérni, és ezzel egyidejűleg a termékek feldolgozására lehetne összpontosítani, hogy a lakosság fogyasztási igénye biztosítva legyen, és exportra is jusson a belföldön feldolgozott termékekből - fűzte hozzá a kormányfő. Ciucă meghívta a lengyel felet a Három Tenger Kezdeményezés keretében szeptemberben tartandó bukaresti találkozóra is.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában