Finanszírozás

2022.11.04. 18:33

AFM: két perc alatt 108 igénylés érkezett kerékpárutak építésének támogatására

Agerpres

A kiírás elindítása utáni első két percben 108 pályázat érkezett az önkormányzatok részéről kerékpárutak építésére - közölte pénteken a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM). Laurenţiu-Adrian Neculaescu AFM-elnök szerint a program iránti érdeklődés meghaladta várakozásaikat. Mint kijelentette, fontosnak tartják, hogy a helyi hatóságok fogékonyak voltak a kezdeményezésre és jelentkeztek, mert kiterjedt kerékpárút-hálózatot szeretnének kialakítani.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter egy Facebook-bejegyzésben rámutatott, hogy e program révén 890 kilométernyi új kerékpárút épülhet Romániában.
"Ma, mindössze két perccel a program indulása után, a helyi hatóságok már 755 millió lej értékben nyújtottak be kerékpárutak építésére vonatkozó pályázatokat. 30 megyéből 108 polgármesteri hivatal, megyei tanács és fejlesztési társulás döntött a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése mellett" - fogalmazott.
A miniszter hozzátette, a program sikere és a költségvetés gyors kimerülése a fenntartható mobilitás iránti fokozott érdeklődést mutatja. "Az új kerékpárutak környezetbarát alternatívát jelentenek az autós közlekedéssel szemben, és hozzájárulnak a tisztább és egészségesebb környezethez" - nyomatékosította.
Az AFM korábbi tájékoztatása szerint a kerékpárutak építését támogató program idei költségvetése 500 millió lej.
Az 5 ezer lakosnál kisebb községek maximum 3,7 millió lejes, az ennél nagyobb községek legtöbb 7,5 millió lejes, a kisvárosok legfeljebb 22 millió lejes támogatásra pályázhatnak. A másodrangú municípiumok esetében a maximális támogatási összeg 30 millió lej, az első rangú municípiumok esetében pedig 37 millió lej. A megyei önkormányzatok legtöbb 22 millió lejes támogatásban részesülhetnek a program keretében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában