2022.11.24. 12:04
A BBTE ismét megvizsgálja Lucian Bode belügyminiszter doktori dolgozatát
A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) ismét megvizsgálja Lucian Bode belügyminiszter doktori dolgozatát, miután újabb plágiumgyanú merült fel azzal kapcsolatban. Az egyetem csütörtöki közleményében arról tájékoztatott, hogy a Bode disszertációjával kapcsolatban megjelent új információk ismeretében az etikai bizottság ismét megvizsgálja a dolgozatot. Tekintettel az ügyet övező nagy érdeklődésre ezúttal független nemzetközi szakértőket is bevonnak a vizsgálatba - szögezték le. Az egyetem képviselői emlékeztettek, hogy az etikai vétségek gyanúját az ezeket jelző panasz alapján vizsgálják ki, illetve ha egyértelmű bizonyítékok állnak rendelkezésre, hivatalból kivizsgálást indítanak, ez azonban csak a meglévő bizonyítékokra szorítkozhat. Minden más megközelítés törvénytelen lenne és szembemenne az ártatlanság vélelmének elvével. "A vizsgálat azonban újraindítható, valahányszor új bizonyítékokkal állnak elő az érdekeltek" - fogalmaztak a közleményben. A Babeş-Bolyai Tudományegyetemszerdán november 2-án jelentette be, hogy továbbította az oktatási minisztériumnak, illetve az Egyetemi Okleveleket és Címeket Tanúsító Országos Tanácsnak (CNATDCU) az intézmény etikai bizottságának határozatát Lucian Bode belügyminiszter doktori dolgozatáról. A BBTE közölte azt is, hogy nem elemezte a dolgozat tudományos értékét, mert ez nem képezte a vizsgálat tárgyát. Hangsúlyozta azonban, hogy az etikai bizottság határozata "egyértelmű" etikai vétségeket állapított meg, és ajánlásokat fogalmazott meg Lucian Bode számára, amelyek figyelembe vételére közvetlenül nem kötelezhető a belügyminiszter, mivel nincs szerződéses viszonyban az egyetemmel. A BBTE emlékeztetett arra is, hogy nem az etikai bizottság hatáskörébe tartozik a doktori címek visszavonása, ezért továbbították a testület határozatát az illetékes intézményhez, a CNATDCU-hoz. Az egyetem korábban közzétette az etikai bizottság következtetéseit Lucian Bode belügyminiszter doktori dolgozatával kapcsolatban. A testület megállapította, hogy a disszertáció szerzője egy sor etikai vétséget követett el, hibásan idézett más művekből és néhány részletet plagizált is. Az etikai bizottság szerint az észlelt hibák nem indokolnak szankciókat, de elvárják a belügyminisztertől és a dolgozatát publikáló kiadótól, hogy javítsa ki a feltárt hiányosságokat.