2023.12.01. 20:35
Javul Ferenc pápa állapota
Már nincs láza, de az antibiotikum-kúrát még mindig folytatja.

Ferenc pápa 2023. november 30-án a vatikáni VI. Pál-teremben
Forrás: AFP
Fotó: Tiziana Fabi
Istennek hála, még élek
– mondta a csütörtökön, az Etika az egészségmegőrzésben elnevezésű konferenciára összegyűlt szemináriumi hallgatóknak. Róma püspöke az egészsége miatt aggódóknak elmondta: az orvosi vizsgálatok azt állapították meg, hogy nem tüdő-, hanem súlyos hörgőgyulladása volt, melyet intravénás antibiotikum-kúrával kezeltek. Kitért arra is, hogy az orvosok azért nem javasolták a dubaji klímacsúcson való részvételét, mert úgy ítéltek meg, hogy az ottani nagy meleg, a magas páratartalom, valamint a légkondicionált helyiségek hőmérsékletének váltakozása könnyen újra megbetegítheti.
A kihallgatásra összegyűlt személyek, valamint a hívek megnyugtatására az is elmondta, hogy már nincs láza, de az antibiotikum-kúrát még mindig folytatja.
A katolikus egyházfő egészségének megromlása szombaton kezdődött, amikor influenzás tünetek miatt kénytelen volt törölni az aznapi fogadásokat. Matteo Bruni szentszéki sajtószóvivő tájékoztatása szerint a délután folyamán a pápát a Vatikán közeli Gemelli-kórházba szállították kivizsgálásra. Vasárnap a lakosztályában maradt, a Szent Péter téren az Úrangyala imádságra összegyűlt hívekhez szóló üzenetét nem ő, hanem közvetlen munkatársa olvasta fel. A szerdai általános kihallgatáson sem volt ereje, hogy hosszasan beszéljen, ott is más olvasta fel helyette a katekézist.
A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.