2023.11.05. 13:28
Négyéves kislányát tartotta fogva egy férfi az autójában a hamburgi repülőtéren (videó)
Véget ért vasárnap délután a szombat este óta tartó túszdráma, melyben egy 35 éves férfi saját kislányát tartotta fogva autójában a hamburgi repülőtéren – jelentette be a rendőrség.

Rendőrségi kommandósok bevetésre készülnek a hamburgi repülőtéren, ahol egy autóban ülő férfi az előző este óta túszként tartja fogva négyéves lányát 2023. november 5-én
Forrás: MTI/AP/DPA
Fotó: Bodo Marks
A hatóság tájékoztatása szerint a gyanúsított és a kislány is elhagyta az autót, a férfit őrizetbe vették, nem tanúsított ellenállást.
A kislány a rendőrség tájékoztatása szerint sértetlen.
Korábban a rendőrség úgy nyilatkozott, hogy a túszejtőnél éles lőfegyver van és robbanószer is lehet nála.
A túszdráma mintegy 18 óra után ért véget. A férfi szombat este hajtott be autóval a repülőtér területére, a repülőgépek közé. A légikikötőben a forgalmat azonnal leállították. A férfi az egyik repülőgép alatt állt meg autójával.
Korábbi jelentések szerint a férfi áttörte autójával az észak-német nagyváros repterének egyik kapuját, majd két lövést is leadott. Ez utóbbit vasárnap a rendőrség nem erősítette meg. A hatóságok tájékoztatása szerint a férfi felesége értesítette a rendőrséget, hogy férje elrabolta a kislányukat.
A hamburgi Németország északi részének legforgalmasabb repülőtere. Vasárnap 286 járat fogadása és indítása szerepelt a menetrenden, melyeken csaknem 35 ezer ember utazott volna. Egyelőre nincs információ arról, hogy a repteret mikor nyitják meg újra.
Korábban írtuk:
A rendőrség szerint éles, töltött lőfegyver és valamilyen ismeretlen fajtájú robbanószer is lehet annál a 35 éves férfinál, aki szombat éjjel óta saját négyéves kislányát tartja fogva túszként a hamburgi repülőtéren – írja az MTI.
„Jelenlegi ismereteink alapján a gyerek fizikailag jó állapotban van. Tárgyalóink tartják a kapcsolatot az apával” – tudatta a rendőrség. A rendőrség tájékoztatásából az derül ki, hogy a férfival török nyelven kommunikálnak.
Sandra Levgrün rendőrségi szóvivő úgy nyilatkozott, hogy a férfi nem követel pénzt, és a hatóság szerint a túszejtést gyermekelhelyezési vita válthatta ki.
A férfi szombat este hajtott be autóval a repülőtér területére, a repülőgépek közé. A légikikötőben a forgalmat azonnal leállították. A repülőtér azóta sem fogad és nem is indít járatokat. A férfi az egyik repülőgép alatt állt meg autójával.

Fotó: Georg Wendt / Forrás: MTI/EPA
Korábbi jelentések szerint a férfi áttörte autójával az észak-német nagyváros repterének egyik kapuját, majd két lövést is leadott. Ez utóbbit vasárnap a rendőrség nem erősítette meg.
A hatóságok tájékoztatása szerint a férfi felesége értesítette a rendőrséget, hogy férje elrabolta a kislányukat.
A kislány édesanyja a reptéren van, pszichológus foglalkozik vele.