május 9., péntek

Gergely névnap

Diplomácia

2023.03.27. 14:43

Megnyílt Üzbegisztán budapesti nagykövetsége (videó)

Megnyílt Üzbegisztán budapesti nagykövetsége, ezzel a Türk Államok Szervezetének minden tagállama rendelkezik már diplomáciai képviselettel Magyarországon, bezárkózás és elszigeteltség helyett tehát nyitásra kerül sor – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

MTI
Megnyílt Üzbegisztán budapesti nagykövetsége (videó)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) és Baktijar Szaidov megbízott üzbég külügyminiszter (j) Üzbegisztán nagykövetségének ünnepélyes megnyitóján Budapesten 2023. március 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a megnyitón üzbég kollégájával, Bahtijor Szaidovval közösen tartott sajtótájékoztatóján diplomáciatörténeti eseményként jellemezte az eseményt, kiemelve, hogy

ez hazánkban az első üzbég külügyminiszteri látogatás.

Aláhúzta: nehéz időszak a jelenlegi, hiszen a szomszédos Ukrajnában háború zajlik, amelynek a magyar kisebbség számos besorozott tagja is már áldozatául esett.

Ezért mi, magyarok, mivel a szomszédban vagyunk, s egy olyan nemzetet képviselünk, amelynek tagjai folyamatosan veszítik el az életüket, békét akarunk, azonnali fegyverszünetet és béketárgyalásokat

– szögezte le.

Az is igaz, hogy ezen álláspontunk miatt mi az európai és a transzatlanti világban folyamatos támadás alatt állunk

– tette hozzá. Ugyanakkor rámutatott, hogy „a világ több és nagyobb, mint a transzatlanti térség, és a világon mi, akik békét akarunk, bizony jelentős többségben vagyunk”.

Így amikor Magyarország a béke mellett érvel, akkor Magyarország ezt a globális többség részeként teszi, és mivel mi egy globális többségnek vagyunk a részesei, ezért az elszigeteltségünkről szóló hírek nem mások, mint álhírek

– mondta.

Szijjártó Péter közölte, hogy a békét akaró országok egyike most nagykövetséget nyit egy másik, békét akaró országban, és ezzel a Türk Államok Szervezete minden tagállamának lesz diplomáciai képviselete Budapesten.

Bezárkózás és elszigeteltség helyett tehát nyitásra kerül sor

– fogalmazott.

Majd ezt követően a kölcsönös tiszteletre alapozott, kétoldalú kapcsolatot méltatta, amelyből mindkét fél sokat profitált eddig is, de a nagykövetség megnyitása szavai szerint újabb dimenzióba léptetheti az együttműködést.

A miniszter úgy vélekedett, hogy a gazdasági áttörés megtörtént azáltal, hogy az OTP mára az ötödik legnagyobb szereplő lett az üzbegisztáni bankszektorban, minthogy egy helyi társaság felvásárlásával körülbelül 1,6 millió ügyfelet tudat magáénak a közép-ázsiai országban.

És bizony az OTP megjelenése Üzbegisztánban újabb magyar vállalatoknak ad bátorítást, hiszen a jogi és pénzügyi biztonságuk immáron garantált

– jelentette ki.

Majd arról számolt be, hogy fontos megállapodásokat kötött a két ország a gazdasági kapcsolatok további fejlesztéséről. Először is, speciális ipari övezet jön létre Taskent mellett kifejezetten a magyar beruházó vállalatok számára, ahol kedvezményes szabályok között működhetnek majd, s számos hazai vállalat érdeklődött már a lehetőség iránt.

Ehhez a kormány támogatást fog biztosítani, készülőben van egy pénzügyi alap felállítása is ennek érdekében – tájékoztatott.

SZIJJÁRTÓ Péter; SZAIDOV, Baktijar
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Baktijar Szaidov megbízott üzbég külügyminiszter, miután aláírták a kulturális örökség területén való együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. március 27-én
Fotós: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Illetve bejelentette, hogy az év végéig megteremtik a közvetlen légi összeköttetést a két főváros között, kezdetben heti két járattal, amelynek a technikai, pénzügyi és jogi előkészítése már bőven folyamatban van.

A felek a nagykövetség megnyitását megelőzően szándéknyilatkozatot írtak alá a kulturális örökség területén való együttműködésről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában