2023.01.11. 15:31
Brüsszeli korrupciós ügy: titkárával vitetné el a balhét a szocialista képviselő
Maria Arena „elfelejtette” jelenteni, hogy katari utazásának teljes költségét az ország kormánya fizette.

Maria Arena szocialista képviselő, az Európai Parlament (EP) Emberi Jogi Albizottsága (DROI) elnöke
Forrás: AFP
Saját titkárát hibáztatja Maria Arena szocialista képviselő, az Európai Parlament (EP) Emberi Jogi Albizottsága (DROI) elnöke, aki elfogadott egy katari utazást, arról azonban elfelejtett a hatályos uniós szabályoknak megfelelően nyilatkozni, hogy a repülőjegyét és a szállodáját is a katari kormány fizette – írja a Magyar Nemzet a Politico cikkére hivatkozva.
A brüsszeli lap szerint Arena ugyan elismerte az „adminisztratív vétséget”, szerinte azonban ezért nem ő személyesen, hanem az asszisztense a felelős, aki nem fejezte be a szükséges papírmunkát.
Maria Arena ügye túlmutat önmagán, hiszen a politikus által vezetett emberi jogi albizottság kerülhet a Brüsszelt elárasztó korrupciós vádak viharának középpontjába.
A Politico saját értesüléseire hivatkozva azt állítja, az Emberi Jogi Albizottság korábbi elnöke különleges alkut kötött az Öböl-menti állammal, egyes parlamenti meghallgatások „kiegyensúlyozatlanok” voltak és arra is van bizonyíték, hogy miként dolgoztak együtt a kulisszák mögött a fő bűncselekményekkel gyanúsított személyek a bizottsággal.
A négy, eddig az ügyben letartóztatott személyből ugyanis három szorosan kötődik a DROI-hoz.
A brüsszeli lap leszögezte:
a DROI ugyan nem jogalkotó erő, mégis befolyásos és „napirend-meghatározó” szerepet játszik az uniós rendszerben.
A teljes cikket ITT olvashatja el.