Advent

2021.12.13. 07:48

Meggyúlt a harmadik adventi gyertya

Közös imádkozásra hívta a híveket vasárnap este is a Szent László Egyesület a nagyváradi Szent László-templom előtt felállított adventi koszorúhoz, amelyen meggyújtották a harmadik gyertyát.

Fotó: Artist-freed

 Pap István 

 

Adventi elmélkedést tartott Kardos József unitárius lelkész. A mintegy háromtucatnyi egybegyűlt hívőnek elmondta, hogy Jézus örömöt hozott az emberek szívébe. „Neki az a küldetése, hogy elhozza Isten gondoskodásának a fényét, azt nyújtja az embereknek, amire nekik valóban szükségük van. A szenvedéssel, a hitványsággal, a szegénységgel, a türelmetlenséggel, az önzéssel teli világba elhozza a szeretet, a türelem, a megértés és az önzetlenség örömét, megtanítja az embereket, hogyan lehet másképpen élni, hogyan lehet az életet az öröm oldaláról nézni. Isten irgalmas szeretetén keresztül az emberek megtanulják, hogy a jó erősebb a rossznál, fény erősebb az árnyéknál.” Hozzátette, érdemes számadást készíteni, hogy lássuk, miképpen állunk a sorsunkkal és a mindennapjainkkal. Hangsúlyozta, hogy e számvetéskor gondoljunk Isten gondviselésére, a szeretteinkre, családtagjainkra, az otthonunkra és az egészségünkre. A beszéd után a lelkipásztor meggyújtotta az adventi koszorú harmadik gyertyáját. A Miatyánk közös elimádkozása után az unitárius egyház énekegyüttese énekelt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!