Átigazolás

2024.06.16. 21:34

Nincs még megegyezés Török Rolland és a VSK U között

Forrás: bihon.ro

Szakács Dávid

Ahogy egy korábbi cikkünkben megírtuk, a Nagyváradi VSK U kosárlabdacsapatának sajtótájékoztatóján a klub elnöke, Șerban Sere kijelentette, hogy az elküldött légiósok helyére atletikusabb játékosokat szeretnének igazolni. Neveket nem jelentett be az elnök, arra a kérdésre pedig, hogy a távozó Cătălin Baciu helyett a váradi Török Rolland térne haza Konstancáról, kitérő választ adott a klub első embere. bár azt nem tagadta, hogy történtek puhatolózások ez irányban. Török a minap azonban felkereste a Baschet.ro íróit azzal az információval, hogy a váradi klub tárgyalásba kezdett vele, ám nem jutottak még dűlőre.

A 33 éves kosaras a nemrég befejeződött idényben 34 mérkőzésen lépett pályára a konstancaiak színeiben, ahol meccsenkénti 8,2 pontjával és 1,1 asszisztjával oroszlánrészt vállalt csapata idei kiváló szereplésében (Román Kupa elődöntő, Nemzeti Liga ötödik hely). A VSK U vezetősége eddig Cristian Achim vezetőedző és Radovan Markovic másodedző, illetve Donatas Tarolis, Kris Richard, Bobe Nicolescu, Luca Năstruț és Marian Schmidt maradását jelentették be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában