Sport

2024.06.12. 17:50

Gyökeres változások jönnek a VSK kirakatcsapatainál

Az Arénában tartott szerda délelőtt szezonzáró sajtótájékoztatót a Nagyváradi VSK.

Fotó: Jósa Attila

Jósa Attila 

Ahogy az elmúlt években már megszokottá vált, idén is megtartotta évértékelőjét a nagyváradi piros-kék klub. Bevezetőjében a klub elnöke, Şerban Sere elmondta, összességében jó szezont tudhat maga mögött az egyesület, még akkor is, ha a kitűzött célokat nem sikerült elérni. A sajtótájékoztató első felében a klub különböző, kisebb szakosztályainak edzői, vezetői mutatták be az elmúlt év eredményeit, majd csapatsportok képviselői is szót kaptak. A Nagyváradi VSK kézilabdacsapata idén az osztályozó harmadik helyén zárt, így nem jutott fel a Bölények Ligájába. Ezzel kapcsolatban Cosmin Liberţ vezetőedző elmondta, hogy bár az idény elején ígéretet kapott arra, hogy több szponzor is érkezik majd a csapathoz, ez végül nem teljesült, így a várt téli igazolások is elmaradtak. „A csapat így is erőn felül teljesített, és 6 nagyváradi fiatal is rendszeres játéklehetőséget kapott. Ha egy kicsit jobban figyeltünk volna a hazai meccseken, meglehetett volna az egyenes ágú feljutás” – mondta Liberţ. A klub elnöke sietett leszögezni, hogy amennyiben idén is felkínálják az élvonalbeli indulás jogát a csapatnak, úgy nem élnének vele, mivel az amúgy is szűkös anyagi források jelentős részét a Bihar FC irányába tereli majd az önkormányzat. 

Új edző a pólósoknál 

A vízilabdacsapat története legrosszabb idényét produkálta, így senkit nem ért meglepetésként, hogy a klub megvált Ciprian Cîmpianu vezetőedzőtől, aki az elmúlt évben irányította a gárdát. Helyét a montenegrói Petar Kovacevic veszi át. A 47 éves szakember Franciaországból érkezik, ahol legutóbb a nemzetközi kupákban is látványos eredményeket elérő Tourcoing Lille csapatát edzette. Vezetőedzőként Kovacevic már 11 bajnoki címet jegyez, ebből ötöt a CN Marseille, négyet a Spandau Berlin, kettőt pedig a Galatasaray élén szerzett. Petre Gepian, a pólócsapat menedzsere elmondta, tragédiaként élték meg a tavalyi szereplést, így a játékoskeretben is nagy változások várhatók. Távozik a Radnickihez a szerb kapus, Radoslav Filipovic és szintén nem a VSK-nál folytatja pályafutását Vlad Dragomirescu. Ami az érkezőket illeti, a piros-kék alakulat Belényesi Dávid után egy újabb váradi fiatalt „hozott haza” a 19 esztendős Orsós Richárd személyében. A center poszton bevethető, 194 centiméter magas Orsós az elmúlt éveket a Vasas ifjúsági csapatainál töltötte, a nemrég lezárult szezonban 40 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Richárd öccse, Orsós Roland a Nagyváradi Crişul csapatával nyert idén U17-es bajnokságot. A 27 éves orosz Ivan Gusarev is csatlakozik a váradiakhoz, a korábban a Szentes csapatában is megfordult légiós a legutóbbi idényt Máltán töltötte. 

Szélnek eresztik a légiósokat 

A kosárlabdacsapat az ezüstéremmel kihozta az elmúlt idényből a maximumot Sere szerint, ennek ellenére a klub vezetői új alapokra szeretnék helyezni a Vörös Oroszlánok játékát, hogy versenyképesebbek legyenek a kolozsváriakkal. Ennek érdekében a légiósok közül egyedül a litván Donatas Tarolis marad a csapatnál, a többiek helyére atletikusabb játékosokat szeretnének igazolni. Neveket még nem jelentett be az elnök, arra a kérdésre pedig, hogy a távozó Cătălin Baciu helyett a váradi Török Rolland térne haza Konstancáról, kitérő választ adott a klub első embere, bár azt nem tagadta, hogy történtek puhatolózások ez irányban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában