május 9., péntek

Gergely névnap

Győzelem

2023.10.02. 14:36

Negyven gólt dobtak idegenben a váradi kézisek

Negyven gólt dobtak idegenben a váradi kézisek

Forrás: Nagyváradi VSK

Jósa Attila

A Nagyváradi VSK kézilabdázói fölényes, 20 gólos győzelmet arattak hétvégén idegenben, a Temesvári CSU Politehnica pályáján lejátszott mérkőzésükön, az A-divíziós bajnokság harmadik fordulójában. Ahogy azt a 40–20-as végeredmény is mutatja, a mérkőzést teljes mértékben a nagyváradiak irányították, akik már a mérkőzés elején megléptek ellenfelültől az eredményjelzőn. A félidőben 18-9-es VSK előnynél vonulhattak pihenőre a csapatok, de a második játékrészben sem volt megállás, a remek formában játszó váradiak futószalagon lőtték a gólokat.

A vendégek legjobb góllövői Viorel Boșca és Sebastian Sfârlea voltak, egyenként 6 góllal, míg Alexandru Popa 5 találattal vette ki a részét a sikerből. Összeségében 13 VSK játékos iratkozott fel a góllövők közé, amire hosszú idő óta nem volt példa. A piros-kékek számára ez volt a második győzelem egymás után, 6 pontjukkal pedig feljöttek a táblázat harmadik helyére. A következő mérkőzésen a nagyváradi kézilabdázók a Resicabányai VSK ellen lépnek pályára, október 6-án, pénteken 16 órakor az Antonio Alexe Sportcsarnokban. A pénteki ellenfél jelenleg csak jobb gólaránya miatt előzi meg a váradiakat, így hazai győzelem esetén helyet cserélhet a táblázaton a két alakulat. A mérkőzésre a belépés ingyenes lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában