május 9., péntek

Gergely névnap

Sport

2023.09.26. 17:14

Tarolis nélkül vág neki a BL-selejtezőnek a VSK U

A Nagyváradi VSK U az olasz New Basket Brindisi ellen lép pályára a kosárlabda Bajnokok Ligája idei selejtezőtornáján szerdán 19 órától a törökországi Antalya melletti Belekben.

Tarolis nélkül vág neki a BL-selejtezőnek a VSK U

Forrás: baschet.ro

Szakács Dávid

A Nagyváradi VSK U történetének tizedik európai kupaszereplését kezdi meg. A piros-kékek eddig 89 mérkőzésen 42 győzelemmel, tehát 47%-os sikeraránnyal állnak a nemzetközi kupaporondon. A váradiaknak ez lesz a harmadik hivatalos mérkőzése az új versenyszezonban, miután a Román Kupában a Kolozsvártól 87–67-re kikaptak, míg a Bukaresti Dinamo együttesét könnyedén megverték 121–39-re. A Brindisi ezzel szemben idei első találkozójára készül. A két csapat most először játszik egymás ellen. A Vörös Oroszlánok a történelmük során három európai kupa meccset vívtak olasz alakulatokkal szemben. Az első két összecsapáson a Bajnokok Ligája 2016-17-es idényének csoportkörében kétszer is kikaptak Reyer Venezia ellen, ám a harmadik találkozáskor a 2020-21-es FIBA Európa Kupa negyeddöntőjébe legyőzték a Reggio Emilia gárdáját 71–64-re.
A VSK U nem számíthat a törökországi tornán a sérült Donatas Tarolis játékára, miután a litván Nagyváradon maradt a gyorsabb felépülési érdekében. Tarolison kívül más játékosok is kisebb sérülésekkel bajlódtak, ám az orvosi stábnak hála mindegyik játékos elutazott Belekbe.
A New Basket Brindisi a szezon kezdés előtt három felkészülési meccset vívott a nyár folyamán, melyeken két győzelmet (Falco KC Szombathely, Basket Napoli), illetve egy vereséget (Benetton Treviso) könyvelhettek el. Az olasz gárda tapasztalt európai kupaszinten, öt szezonon vannak túl kontinentális szinten, köztük egy EuróKupa és két kosárlabda Bajnokok Ligája-szereplésen. A talján klub a múlt idényben a FIBA Európa Kupában szerepelt.
A hazai bajnokság a Brindisi 2022/23-as idényének alapszakaszában a 8. helyen végzett, ezzel kvalifikálta magát a rájátszásba. A play-offban a rendszeresen az Euroligában szereplő Olimpia Milano állította megoldhatatlan feladat elé a nagyváradiak ellenfelét, a milánóiak a bajnoki címet is besöpörték a szezon végén. Az olasz csapat új vezetőedzővel, Fabio Corbanival vág neki az idénynek, a Brindisi legismertebb játékosai a friss amerikai szerzemény, Jamel Vaughn Morris, az észt Joonas Riismaa és az olasz Bruno Mascolo. A két fél közötti párharcot a Basketball Champions League YouTube csatornája élőben fogja közvetíteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában