Lemondás

2023.06.07. 14:09

Kulcsár Sándor távozik a Bihar FC éléről

Mindössze egy idényt töltött a piros-kék klub élén az egykori közönségkedvenc csatár, aki szerdán írásban is benyújtotta felmondását.

Fotó: Jósa Attila

Jósa Attila

Nem maradt következmények nélkül a Nagyváradi Bihar FC osztályozón elszenvedett veresége. A piros-kékek a Nyárádtői Unirea alakulatával szemben maradtak alul drámai csatában, a fiaskó első „áldozata” pedig nem más, mint a klub elnöke, az egykori legendás támadó, Kulcsár Sándor. Az elnök kedd délután szóban tájékoztatta döntéséről az illetékeseket, szerdán pedig írásban is hivatalosította sokak számára talán elhamarkodottnak tűnő lépését. Kulcsár tavaly augusztusban került a klub élére, akkor legfontosabb tennivalóként a klub hosszútávú stabilitásának megteremtését tűzte ki céljául.
A riválisaihoz képest meglehetősen szerény költségvetéssel gazdálkodó egyesület eredeti célkitűzése az ötödik hely megszerzése volt a III. Liga 10. csoportjában, ezt végül a bajnoki címmel messze felülmúlta a Bihar FC, az eredményes szerepléshez pedig olykor látványos támadójáték is társult. A fiatal, nem mellékesen többségében nagyváradi játékosok alkotta gárda mérkőzéseire egyre több néző látogatott ki, az idény végi bajnoki meccsekre nagyjából 3000, a Nyárádtői Unirea elleni osztályzóra pedig 5000 néző váltott jegyet, ezzel is igazolva, hogy hiába fordítanak jóval komolyabb összegeket más labdajátékokra az illetékesek, Nagyváradon a labdarúgás maradt a legnépszerűbb sportág.
Ami a számokat illeti, a Bihar FC körülbelül 250 ezer euróból gazdálkodott ebben a szezonban, ami az önkormányzat által is támogatott VSK kézilabda és vízilabdacsapatainak éves büdzséjének a felét sem teszi ki, az idén bajnoki ezüstérmet szerző kosárlabdacsapatról nem is beszélve, ahol ez a tétel bőven 1 millió euró fölött jár. Információink alapján a 10. csoportbeli közvetlen riválisok közül a Besztercei Gloria 800 ezer eurót, a felsőházi rájátszás 4 csapata közé végül be sem jutó Zilahi SCM pedig 750 ezer eurót költött az idény során, a váradiak szereplése tehát több, mint bravúrosnak mondható.

„Most nincs itt a helyem”

Tegnap telefonon sikerült elérnünk a leköszönő elnököt, aki elmondta, senki sem számított a csapat remek szereplésére, de ennél is fontosabb, hogy a tavaly augusztusban ígérteket sikerült maximálisan megvalósítani. „A klub számláján jelenleg a játékosok két havi bérére elegendő pénz van és további szponzori pénzek érkezése is várható. Sikerült stabilizáljuk a helyzetet, de természetesen a pályán nyújtott teljesítmény is fontos. Azt visszautasítom, hogy a csapat nem akart feljutni, a magam és a játékosok részéről mindent megtettünk, reméltük, hogy egy ki-ki mérkőzésen dönthetünk majd a Corvinul ellen a másodosztályú tagság kiharcolásáról. Sajnos a labdarúgás már csak ilyen, a nyárádtőiek tudták a leckét, csíptek, rúgtak, haraptak és jól kontráztak, három megmagyarázhatatlan egyéni hiba miatt szenvedtünk vereséget” – mondta Kulcsár Sándor. „Ami a lemondásom illeti, úgy érzem, most nincs itt helyem. Remélem talál a klub a helyemre egy olyan vezetőt, aki egy komolyabb támogatást is ki tud harcolni az egyesület számára, ideje lenne, hogy a városi és megyei elöljárók is észbe kapjanak, támogatni kell a labdarúgást, a váradi közönség nem harmadosztályú meccseket érdemel. Amennyiben létrejön majd egy igazán komoly projekt, amely a nagyváradi labdarúgás felemelkedését szolgája, nem zárkózom el egy újabb szerepvállalás gondolata elől, de ez valószínűsíthetően nem mostanában lesz” – nyilatkozta a Bihari Nalónak Kulcsár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában