Tavaszi mérkőzések

2022.03.28. 13:00

Döntetlent hozott a megyei rangadó

A két csapat további három alkalommal is találkozik a felsőházi rájátszás tavaszi mérkőzései során.

Forrás: A szerző felvétele

 

Jósa Attila

 

A Szilágysomlyói Sportul elleni legutóbbi hazai mérkőzéséhez hasonlóan szombaton is hamar dűlőre akarta vinni három pont sorsát a Nagyváradi CAO együttese, de az ötödik pecben Chitaș, majd nem sokkal később Sergiu Jurj is hibázott nagy helyzetben. A félidő további részében a vendég Lotus ha nem is vette át az irányítást, de a nagyobb helyzeteket Barabaș kapuja előtt jegyezhettük fel. Az első játékrész utolsó percében Pintea fejelt senkitől sem zavartatva a kapu fölé pár méterről, így negyvenöt perc után gólnélküli döntetlen állásnál mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidő derekán váratlanul megszerezte a vezetést a „természetesen” piros-kékben játszó hazai gárda: Gunie jobb oldali beadására Ion érkezett középen, fejese után a labda különös ívet leírva végül a hálóban kötött ki (1–0). Amikor talán már az összes, a Bodola Gyula Stadionba kilátogató néző elkönyvelte a CAO győzelmét, a mérkőzés rendes játékidejének ráadás perceiben, mintegy 24 méterre a hazaiak kapujától szabadrúgáshoz jutott a Lotus. Patrick Blăgea állt a labda mögé és szenzációs lövéssel hatalmas gólt ragasztott Barabaș kapujának bal felső sarkába (1–1).

A pontosztozkodást követően a CAO 39 ponttal a második helyen zárta az alapszakaszt, három ponttal lemaradva a listavezető Nagybányai Minaur mögött, míg a Lotus 29 ponttal a negyedik helyen kezdheti meg a felsőházi rájátszást.

 

Nagy pofont kaptak

 

Nem két hétre érkeztek, de végül 2–7-re nyertek a Zilahi SCM labdarúgói a Nagyváradi Luceafărul elleni, Váradszentmártonban megrendezett mérkőzésen. A két csapat az alsóházi rájátszás során a jövő héten ismét megmérkőzik egymással, ezúttal Zilahon. A táblázaton kilátástalan helyzetben, mínusz három ponttal álló Luceafărul kapcsán az egyetlen pozitívum, amit meg lehet említeni, hogy a fiatal gárda tíz mérkőzés után talált ismét a hálóba a harmadosztály labdarúgó-bajnokságban.

 

Nagyváradi CAO – Félixfürdői Lotus 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Mihai Ion (66.) / Patrick Blăgea (93.)

CAO: Ad. Barabaș – R. Gunie, Kovács M., D. Stan, D. Lupșe, R. Ardelean (D. Marina 55.), G. Cherman, M. Ion (Ad.Gheorghiță 84.), D. Cîrjan (Ad. Popa 55.), Fl. Chitaș (Chiș Toie 91.), Sg. Jurj. Vezetőedző: Florin Farcaș.

Lotus: Ed. Beke – Cr. Copil, Paublusztig T., Al. Pintea, M. Arsene, Cr. Oros, M. Popa, P. Blăgea, Șt. Meșter, Sg. Ciocan (C. Sîrbu 58.), Fl. Pop. Vezetőedző: Gheorghe Ghiț.

Vezette: Kovács Szabolcs (Nagykároly) – Kopriva Zsolt (Nagykároly), Tóth Krisztián (Mezőpetri).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában