Elhunyt a nagyváradi labdarúgást utolsóként élvonalba vezető edző

Farkas Sz. Ádám

Nagyszerű ember volt Ionuţ Popa, akit személy szerint a román labdarúgás egyik legjobb edzőjének tartok. Készségesen és igen választékosan felelt a szurkolók kérdéseire, az újságírókkal egy kicsit már visszafogottabb volt, de soha nem sértő. Mindig azt mondta: ő nem az újságban szeretne bizonyítani, hanem a fiúkkal a pályán. Velük aztán nem is bánt kesztyűs kézzel, sem az edzéseken, de a meccsek közben sem. Nem is „szerették” őt a tartalék játékvezetők. Állandóan átlépte a kispad előtti záróvonalat, már-már a pályára is belépett, hogy tanítványainak megmagyarázza a taktikát. Volt is néhány konfliktusa partjelzővel, játékvezetővel, de a fekete bajusza alatt megjelenő mosolyával, anélkül, hogy bármit is mondott volna, mindenkit megnyugtatott: „ő csak a játékkal él együtt”…

Vizer László Máriusz elnöksége idején, még 2002-ben igazolt Nagyváradra az aradi születésű, hihetetlenül vicces, és minden hájjal megkent szakvezető. Akkor még nem sokan látták, de a labdarúgás a kisujjában volt, mindent tudott a trénereskedésről, az újonc játékosait már az első edzés közepén kiismerte, tudta, hogy kire számíthat és kire nem a jövő sikeres együttesében. Kevesen voltak az ellenzői, akik azt vetették a szemére, hogy miért szerepeltet vékony, nyurga játékosokat a széleken, lomha labdarúgókat a középpályán és túlsúlyosnak tűnő portást a kapuban. Egy fél mosollyal, később az eredményeivel válaszolt.

A közönség kedvence volt, s nemcsak azért szerették, meg mert feljuttatta Nagyvárad legszeretettebb együttesét az élvonalba, hanem, mert a sikerek ellenére megmaradt embernek, de leginkább trénernek. Mert ez volt az ő választott szakmája, amelyet becsülettel és tisztességgel akart elvégezni. És megtette, bárhova is sodorta az élet…

Megbecsült edző volt Aradon, Jászvásáron, Mioveniben, Szászsebesen, Pankotán, sőt az aradi futball legnagyobb riválisánál, a temesvárinál is. Talán ő volt az egyedüli aradi szakember, akit a temesvári pályákon nem fütyülték ki, nem bántották, mert elismerték a tudását, szerették a szerény emberi mivoltát, azt, hogy az ő élete a labdarúgás, mert ŐT a külső tényezők nem érdekelték. Nemcsak egy jó edző, hanem egy nagyszerű ember távozott a román labdarúgásból, akit azt hiszem, sokkal jobban meg kellett volna becsülni, még akár válogatott szinten is!

A megszűnt Bihar FC szurkolói nevében szeretném megköszönni IONUŢ POPÁNAK, hogy 17 évvel korábban élvonalbeli futballmérkőzéseket láthattam élőben Nagyváradon, és még azt is, hogy bárhova ment az országban, futballt „teremtett”, és azt is, hogy személyesen ismerhettem őt…

Borítóképen: Ionuț Popa