2020.03.09. 16:00
Mester, ezt elrontotta!
Egypontos vereséget (89–88) szenvedett Kolozsváron a Nagyváradi VSK U férfi kosárlabda együttese, amely az utolsó támadásnál megnyerhette volna a meccset. Cristian Achim edző azonban „túltaktikázta” magát.
Farkas. Z. Ádám
A hazai férfi kosárlabda-bajnokság jelenlegi két legjobb csapata mérkőzött meg egymással szombaton Kolozsváron, a helyi U BT és a Nagyváradi VSK személyében. Ennek megfelelően kiélezett, jó játékot láthatott az érdeklődő, például tizenhárom alkalommal változott az eredmény hol egyik, hol a másik együttes javára, kilencszer volt döntetlen az eredmény, a meccs négy negyedéből egyaránt kettőt nyertek meg a felek. A találkozó sorsa az utolsó másodpercekben dőlt el. amikor 15 másodperccel a vége előtt – hárompontos váradi vezetésnél – Cristian Achim vezetőedző időt kért, és ezúttal nem azt a taktikát kérte játékosaitól, hogy próbálják végigtámadni az idejüket, s csak a végén dobjanak kosárra, hanem azt kérte, hogy mihamarabb próbáljanak három pontot érő kosarat szerezni. Kris Richard hallgatott is a „jó szóra”, viszont elhamarkodta a távoli dobást, az persze lepattant a gyűrűről.
A kolozsváriak a megnyert labdát, hamar felvitték a vendégek palánkja elé, ahol szereztek egy kétpontost, de közben fótolták a játékost, így jöhetett a ráadás büntető, ami kimaradt, de a lepattanót ismét a hazaiak szerezték meg, s ebből kosár lett (89–88). A játékidő közben lejárt, az U BT megnyerte a csatát, s bár egyforma pontaránnyal áll a bajnoki tabellán, mint a nagyváradi, jobb egymás elleni eredményének köszönhetően a Kolozsvár az első a pontvadászatban. Nem mellékesen megszakadt egy szép sorozat, a tizennégy meccses veretlenségi sorozat. Rosszkor jött...
Borítóképünk illusztráció