Gross Arnold kiállítás nyílt a püspöki palotában

Ciucur Losonczi Antonius

Az érdeklődőket Lakatos Attila, az egyházmegyei gyűjtemény vezetője köszöntötte a 33. Festum Varadinum előrendezvényei közé beiktatott ünnepségen.
Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: minden ehhez hasonló tárlatnyitót úgy él meg, mintha egy zarándoklat lenne, hiszen egy új világba vezet át bennünket. Istennek hála számára lehetőség adódik, hogy ezeket a kiállításokat többször végig elmélkedje, néha az éjszaka csendjében is, amikor mintha másképpen rezonálna egy-egy kép, egy-egy táj, egy-egy szín. Gyulafehérvárról érkezett, és mikor az autópályán látta, hogy ki van írva: Torda (itt született Gross Arnold grafikus), akkor már egy kicsit közelebb került a nap ünnepeltjéhez, a művészetéhez. Kijelentette: meggyőződése, hogy e kiállítás kiemel minket a hétköznapokból, hiszen egy egészen szép, különleges realitásba repít minden egyes alkotás. Mint mondta, azt olvasta Gross Arnoldról, hogy 

Ehhez nincs is nagyon mit hozzáfűzni, vélte a főpásztor, arra hívva fel a figyelmet, hogy Gross Arnold ars poeticája az volt: annyi gond, bánat és szörnyűség vesz minket körül a világban, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni. Ezért is “simogató” számunkra az, ha jobban megvizsgáljuk ezeket a műveket.

A kiállítás kurátora, Gross András azt mondta: édesapja tavaly novemberben lett volna 95 éves, s ez náluk hagyomány, hogy a születésnapjára kiállításokat szerveznek. A terv az volt, hogy az Utazások valós és képzeletbeli tájakra című tárlattal bejárják azokat a helyszíneket, amelyek Gross Arnold életében fontosak voltak. Így került negyedik állomásként Nagyváradra, ahol 1940-től 1947-ig élt, a kurátor nagyszülei pedig maradtak, ők itt vannak eltemetve. Édesapja tehát Váradon járta a középiskoláit, nem sok sikerrel, mert igazából csak a rajzolás érdekelte, illetve pecázott leginkább a líceum melletti folyóban. Kerülte az iskolát, mondták is neki, hogy nem fog tudni leérettségizni. Elszökött otthonról, Magyarországon, az Iparművészeti Akadémián folytatta a tanulmányait. Filmbe illő jelenetként szökött át a határon, a Várad melletti kukoricáson keresztül, amúgy elég sok ilyen érdekes pont volt az életében.

„Szétszórt ember volt”
Arra is kitért Gross András: sokszor megkérdezik tőle, milyen volt egy ilyen nagy művésznek a gyermeke lenni, egy tündéri világban felnőni? Ő azonban erre nem tud jó választ adni, mert az élet teljesen más, mint amit az emberek elképzelnek. Hétvégi gyermek volt, a szülei nem éltek együtt, ezért számára Gross Arnold világa érthetetlen volt, sok furcsasággal. Amikor András már elvégezte az egyetemet, és saját építészkarrierje lett, akkor kezdett el egy kicsit közelebb kerülni az apjához, menedzselni a dolgait, innen jött az Arnoldo Galéria ötlete is. „Ő egy eléggé szétszórt ember volt. Voltaképp az egész élete egy nagy összevisszaság maga körül. Végig azt éreztem, hogy ezt valahogy össze kell fognom, mert az a rengeteg mű, ami szanaszét hevert a lakásában szó szerint, a zoknik közt a fiókban, az ennél többet érdemel. Ez egy életmű, rengeteg apró részlettel, és volt egy személyes indíttatásom, hogy én is tudni akarom, mi van ezek mögött? Egy kicsit tehát nekem terápia volt, hogy megalapítottuk az Arnoldo Galériát, hogy elkészült egy monográfia... Voltaképpen nekem még családi fotóim sem voltak bizonyos helyzetekről, azt sem tudom, hol van a nagyszüleim sírja. A kiállítássorozattal visszamegyünk azokra a helyekre, melyek fontosak voltak édesapámnak, hogy ezáltal visszatöltsük az információkat, olyan találkozásokra kerüljön sor, melyekből talán kiderül, hogy annak idején mi hogyan történt”, magyarázta Gross András.
A megnyitót követően interaktív tárlatvezetést is tartott a kurátor. A 60 alkotásból álló válogatás a szülői ház és a kert, illetve a Torda környéke szűkebb képi megfogalmazásából indul hazai tájak, külföldi városok, és képzeletbeli vidékek felé, az utazókiállítás június végéig marad Nagyváradon.