Reneszánsz muzsikával várták a diákokat a filharmóniában

Tóth Gábor

A délelőtt folyamán két koncertet is tartott a hattagú hangszeres-énekes csapat. Nevükhöz méltóan, mely eredetileg utalás Orlandus Lassus egyik munkájára, szabad fordításban valóban „színes ének”-ben részesítettek. Főként reneszánsz muzsikát hallhattunk, korabeli hangszerek kópiáin, s egy kevés kalandozással a korai barokk időszakba is eljutottunk. A javarészt a filharmónia művészeiből, egyben jól képzett zenetanárokból csapattá összeállt együttes vállalkozó szellemű tagjai: Kiss Tünde (furulyák, valamint a teljes koncerttéma prezentációja), Gáti Sándor (furulya, barokk oboa), Kiss Huba (viola da gamba), Ovidiu Iloc (archlute), Szakács Zoltán (ütőhangszerek) és Maria Duțu (ének).

Történeti kitekintő

Mielőtt az együttes kiválóan összeállított műsorára rátérnénk némi áttekintést illik vázolni, hiszen először írunk filharmóniás leckekoncertekről, melyekről az ún. felnőtt hangversenyek közönségének egy része elképzelhető, hogy nem is hallott még. Létezik tehát a filharmóniában a „nagy” szimfonikus évaddal párhuzamosan egy „kis”, de lelkületében talán mégis sokkal nagyobb évad is, mely szezononként négy koncerttémát ölel fel, mindegyiket többszöri ismétléssel, különböző gyermek-, ifjúsági korcsoportok számára, magyar és román nyelvű ismertetővel egyaránt. Hogy még inkább hangsúlyozzuk a mostani régizenei kezdeményezés egyediségét, röviden próbáltunk visszatekinteni a filharmónia nevelőhangversenyeinek történetére, de egy olyan előző esetet sem találtunk, amikor ilyen jellegű historikus muzsikát kínáltak volna a diákoknak, ez tehát premier volt.

A nyilvános szimfonikus diákkoncertek alapjait, a még 1958-ban elindított, idehaza a képernyőkre persze jóval később kerülő, nagyszerű és népszerű Leonard Bernstein-sorozat fektette le, erre bizonyára sokan emlékeznek. Mi a témában Váradon legilletékesebb személyt, Sándor Dénest kérdeztük először, aki 1963-tól mintegy 55 évadon át volt a Nagyváradi Állami Filharmónia művészeti titkára, programtervezője-szervezője, mindenese, s aki elmondta, már a hetvenes évektől elindultak a zeneintézményben az állandó leckekoncertek, melyeket ő maga szervezett, vezetett le, prezentált, a nyolcvanas években pedig, amikor a kultúrintézményeket kényszerű önfenntartásra ítélték, elkezdték a megye kisebb településeit bejárni, akár a vándorszínészek, és még intenzívebb gyakorisággal tartottak diákoknak koncerteket különféle kamarazenei csoportokkal. A kilencvenes években bekövetkezett hosszabb szünet után a zenekarral 2003-tól tűztek újra műsorra rendszeres, diákoknak szóló hangversenyeket – tudtuk meg immár Lászlóffy Zsolt zeneszerzőtől, az akkori sorozat karmesterétől, bemutatójától. Ez az új kezdet egybeesett azzal, amikor végre állandó koncertteremben talált otthonra a filharmónia. De ne feledkezzünk meg Jankó Zsolt állandó karmesterről sem, aki azóta a legtöbb nevelőkoncertet vezette, és a jelenlegi évad további részeként például négy Beethoven „matinét” is tart péntekenként majd a diákoknak a zenekarral. A leckekoncert-sorozat lassanként tehát az egyik legsikeresebben működő állandó váradi zenei projektté nőtte ki magát, ezt Movik Katalin közönségszervező jó diáktoborzó munkája is igazolhatja, s az a sok-sok száz, meg ezer időről-időre visszatérő iskolás akik, akárcsak most pénteken, élettel, friss nyüzsgéssel töltik meg a filharmónia nézőterét, légkörét. Az évek során a legkülönfélébb szimfonikus zenei, kamarazenekari, vonós, fúvós, énekes, ütőhangszeres filharmónián belüli formációk is biztosították a diákoknak, hogy az iskolán kívül, élőzene által is ismerkedhessenek testközelből a hangszerekkel, a muzsika rejtelmeivel, különös belső szabályaival, nagy zeneszerzőkkel, zenei műfajokkal, egyben a hangversenylátogatás etikettjével, s ami a lényeg, hogy folyamatosan új, a minőségi zenei kultúrát értékelő közönség formálódjék, nevelődjék belőlük.

A koncertről

Ehhez a nemes gondolatsorhoz csatlakozott most aktívan újszerű régizenei projektjével a bevezetőben említett rendkívül szimpatikus és profi, lelkes zenészcsapat. Koncertjükön az élő muzsikán túl, Kiss Tünde kiváló pedagógiai érzékkel felvezetett, vetítéssel is kiegészített prezentációja által kóstolhattunk bele nemcsak a reneszánsz és korai barokk zenébe (dalok, különféle hangszeres táncformák), de teljes körű képet kaphattunk a korszakok stílusszemléleti, történelmi, kultúrtörténeti (humanizmus, polihisztorság), társművészeti (jellegzetes korabeli festészeti, szobrászati, építészeti utalásokkal), hangszeres-vokális műfaji vonatkozásaiba is, megszólaltak a kor európai „slágerei”, sőt, a vállalkozóbb szellemű gyerekek még korabeli táncot is tanulhattak-járhattak a színpadon. Megismerhettünk néhány igazán különleges hangszert is, szó esett korszak egyik „járványáról”, a melankóliáról, a szerelemről, hallhattunk angol, francia, spanyol, németalföldi, olasz korabeli muzsikát, végül a Kájoni-kódexből vett zenei összeállítással találtunk haza a 17. századi Erdélybe. A darabok egy részét, az együttes egyik legkülönösebb hangszerén, egy theorba-nyakú lanton, az ún. archlute-on játszó Ovidiu Iloc zeneszerző hangszerelte meg a csapat részére. A húros instrumentumok kópiái egyébként az erdélyi régizenei mozgalom egyik jeles képviselője, a marosvásárhelyi Lőrinczi György hangszerkészítő keze munkáját dicsérik.

A román nyelvű bemutatón ezúttal valamivel kevesebben voltak (úgy 160-an), itt a légkör is intimebb volt, míg a délben kezdődő magyar nyelvű prezentáción viszont mondhatni, a csilláron is lógtak. A többségében elemista vagy alsóbb osztályos általános iskolás csoportok a vezetőtanároknak köszönhetően jól szervezettek voltak, és akadtak a nagyobb korosztályokból is bőven érdeklődők. Én magam boldog lettem volna, ha annak idején, a sötétszürke szocializmusban töltött korai diákéveimben ilyen káprázatos, minőségre, szépre, jóra, emberségre nevelő zeneóráim lehettek volna, de szerencsére ezt sose késő bepótolni. Koncert közben pedig világossá vált az is, milyen más ilyen lelkes, őszinte, sallangmentes reakciójú közönségnek zenét játszani, és persze mekkora kihívás a figyelmüket lekötni, hiszen ilyenkor még a csend is másként szól.

Borítókép: A szerző felvétele