Az Ellenpontokról beszélgettek a Léda-házban

Ciucur Losonczi Antonius

Kiss Ágnes politológus érdekes összehasonlításként arra hívta fel a figyelmet: miközben Lengyelországban az 1970-es évek végétől egészen a rendszerváltásig 6500 szamizdat könyv jelent meg és 4000 tétel folyóiratról tudnak, Romániában ehhez képest az Ellenpontok volt szinte az egyetlen szamizdat folyóirat. A kiemelkedő jellegét ez a szám is mutatja, s számunkra azért is fontos, mivel magyar volt. Egy nagyváradi szerveződésű kezdeményezés, és hat személy alkotta a belső magot: Ara-Kovács Attila, Tóth Károly, Tóth Ilona, Molnár János, illetve Kolozsvárról Szőcs Géza és Keszthelyi András. Kilenc száma jelent meg 1982 márciusa és 1983 januárja között, havi rendszerességgel. Körülbelül 300 oldal terjedelmű szövegről beszélünk, az első hat szám öt-öt példányban készült, a hetedik és a nyolcadik már egy primitív sokszorosító „ketyerével” számonként 50 példányban. A terjesztés eléggé gyengének bizonyult, de az Ellenpontok híre eljutott  a Szabad Európa Rádióhoz, mely foglalkozni kezdett az üggyel, s ezáltal sokkal tágabb körben lett ismert. A leghíresebb a 8. szám, mivel két dokumentumot tartalmaz: egy kisebbségvédelmi, konkrét követeléseket megfogalmazó memorandumot, mely napjainkban is megállná a helyét, illetve egy programjavaslatot a román kormánynak. Aztán következett az elkerülhetetlen lebukás: az Ellenpontosok értesültek arról, hogy Kolozsváron már „szaglászik” utánuk a Securitate, ezért úgy döntöttek, hogy beszüntetik a tevékenységüket. Szőcs Géza volt az első, akit bevittek kihallgatásra, elkapták szintén Kolozsváron Keszthelyit egy nagy csomag Ellenpontokkal, aztán „behajtották” a váradiakat is, végül Tóth Károly beismerő vallomást tett.

Kiss Ágnes hangsúlyozta: az Ellenpontok alapvetően politikai lap volt, informatív jellegű. Jól megállja a helyét önálló kordokumentumként is, de közöltek benne vitaanyagokat, verseket, elemzéseket, helyzetértékeléseket is. Arról is beszélt a politológus: tévedés volna, ha büszkén azt gondolnánk, hogy volt az Ellenpontok, és mi, magyarok egységesen és rendszerkritikusan kiálltunk mellette, ugyanis „szép magyar szokás” szerint az egyes alapítói közt is egy idő után elmérgesedett a viszony. Az Ellenpontokhoz kapcsolatos viszonyulások is különböztek: különálló véleményt fogalmazott meg Cs. Gyímesi Éva, voltak a csendes szurkolók – mint például Gáll Ernő –, és a vehemens ellendrukkerek – a hithű kommunista Balogh Edgár, magyarázta a kutató.