Programajánló

2023.03.19. 16:20

Tavaszi fesztivál kezdődik a filharmóniában

Tizenkettedik alkalommal rendezi meg hagyományos Tavaszi Fesztiválját a nagyváradi filharmónia március 21–30. között. A fesztivál tehát idén is két hétig tart, viszont most először foglal magába hat koncertet. Ezek egytől egyig 19 órai kezdettel, az Enescu-Bartók teremben zajlanak a zeneintézmény székhelyén (Moscovei u. 5). Ezúttal az e heti három eseményt foglaljuk össze: kamarazenekari koncert lesz kedden, szimfonikus hangverseny csütörtökön és dalest szombaton.

Tóth Gábor

Japánban a cseresznyevirágzás eljövetele kiemelt jelentőségű ünnep. Az 1998 óta Oszakában élő Ciprian Marinescu hegedűművész, zenekarvezető, tanár, karmester, impresszárió, aki töretlenül dolgozik választott hazájában, hogy ott tehetséges japán fiatal hegedűsök új generációit nevelje fel és zenekari tapasztalatait is átadja, szóval Marinescu voltaképp ilyenkor, cseresznyevirágzáskor tud szabadságot kivenni Japánban, hogy hazalátogasson Romániába. Művészeti munkával telik szabadsága, Nagyváradon például 2011 óta szervezi-mozgatja a filharmóniával karöltve ezt a Tavaszi Fesztivált, amire a japán növendékeknek is megmutatkozást biztosít a váradi színpad, de emellett kárpótlásul Marinescu bukaresti kollégáit, a művészvilág kiemelkedő szereplőit is meghívja ide fellépni, olyanokat is, akik valószínűleg egyébként nem jönnének maguktól Nagyváradra. A mostani műsorok összeállítását nézve számos stíluskorszak tűnik fel a kínált palettán – preklasszikus, klasszikus, romantikus, kortárs –, gyakori közös vonásuk, hogy tavaszi lendülettel frissességre hangolják majd a hallgatók lelkét, de kontrasztként olykor a hátrahagyott tél sötétségének melankóliájába is visszapillantást nyújtanak.

 

* Március 21-én, kedden inkább kamarazenekari jellegű hangverseny lesz a filharmóniában, bár ezt a zeneintézmény szimfonikusként hirdeti, és valóban lesz karmestere: Cristian Lupeș. Az idén 47. életévét töltő Lupeș 2019 óta a nagyszebeni filharmonikusok menedzsere, legutóbb két éve dirigált Váradon, szintén kamarazenekari koncertet a Tavaszi Fesztiválon, amit akkor kényszerűen zártkapussá kellett tenni. A keddi műsor: Grieg Aase halála a Peer Gynt I. szvitből, J. S. Bach BWV 1043-as d-moll kettősverseny Nagy Kálmán és Rui Ikebukuro hegedűszólóival, a szicíliai kortárs Giovanni Sollima (sz. 1962) Violoncelles, Vibrez! c. darabja Răzvan Suma és Ella Bokor gordonkaszólóival, Händel HWV 437-es szvitjének Sarabande-tétele, valamint Habanera Bizet/Guiraud no. 2-es Carmen-szvitjéből. Várhatóak szellemes ráadások is. A kolozsvári születésű Răzvan Suma az egyik olyan bukaresti művész, aki hűséges Váradhoz Marinescu barátsága és közbenjárása mellett is. Ella Bokor temesvári csellista, aki szintén Bukarestben telepedett le, jelenleg is ott tanít, a klasszikus zene kortárs trendi menedzselésén is sokat munkálkodik, más kamaraformációk mellett Sumával is gyakran duózik, de tagja például Marin Cazacu nemrégiben itt járt Violoncellissimo csapatának.

* Március 23-án, csütörtökön bécsi klasszikusok, a nagy triász koncertje lesz. W. A. Mozart Exsultate jubilate motettájának szólóját a Pitești-i születésű, de szintén Bukarestben letelepedett Mădălina Stan énekli, az Enescu-filharmónia énekkarának szopránja, J. Haydn 2., D-dúr gordonkaversenyét Răzvan Sumával hallhatjuk, a második félidőben Beethoven népszerű, igazán tavaszra hangolóan lendületes, úgymond lassú tétel nélküli VII. szimfóniája szól. Vezényel Ciprian Marinescu.

* Március 25-én, szombaton egy rendkívül különlegesnek ígérkező dalest lesz, Szerelem és ennyi... címmel a két világháború között fellélegző német nyelvterületű lied-irodalomba kapunk színes betekintést. Énekel Marius Vlad Budoiu, a Kolozsvári Román Nemzeti Opera tenorja, zongorán kíséri Larisa Pentea, narrátor Florin Sâmpelean, aki művészszakmáját tekintve szintúgy énekes, jelesül basszista. A műsoron szereplő szerzők többségét összeköti, hogy a bécsi operett stílusának huszadik századi utolsó mohikánjai, emellett néhányuk, származása vagy épp nézetei miatt kellett elhagyja szülővidékét, Közép-Európát az 1930-as években a felerősődő nácizmus elől kiutat keresve. Az osztrák Robert Stolz (1880–1975) bécsi operettkarmesterség után lett emigrációban sikeres hollywoodi mozizeneszerző, Hans May (1886–1959) zsidó származású osztrák dalszerzőből majdan Angliában vált híres musical-komponista, a sziléziai Ralph Erwin (1896–1943) pedig Franciaországban lett népszerű filmzenealkotó, de a háború végét nem érhette meg, koncentrációs táborban végezte be életét. A sor kiegészül még valakivel, akit talán nem kell bemutatnunk, Kálmán Imrével, kinek a bécsi Zentralfridhofban található sírkövén is egyébként ugyanúgy áll neve, ahogy a filharmónia előzetes műsorában: Emmerich Kálmán.

A következő heti Tavaszi Fesztivál-koncertekre is hamarosan visszatérünk, addig is érdemes nézelődni az interneten a filharmónia felületein – online jegyek a bilete.ro oldalon, további információk: filarmonicaoradea.ro, facebook.com/filarmonicaoradea, instagram.com/filarmonicaoradea.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában