Applikáció

2023.02.10. 13:24

Lenyűgöző virtuális időutazást tehetünk a 300 évvel ezelőtti Nagyváradon

Virtuális időutazást tehetnek Nagyvárad központjában mindazok, akik használják az Immersive Oradea (Lenyűgöző Nagyvárad) elnevezésű applikációt.

Pap István

Nemzetközi finanszírozás igénybevételével dolgozott ki a Visit Oradea Egyesület egy applikációt, melynek segítségével az érdeklődők végignézhetik Nagyvárad főterének és környékének változásait az elmúlt háromszáz évben. Alexandru Chira, a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR), röviden a Visit Oradea Egyesület igazgatója a szervezet évértékelő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Szent László téren három rajzolat van kihelyezve, amelyeket egy telefonos applikáció segítségével kell beszkennelni, és máris megtekinthető a telefonon egy-egy főtéri épületnek és a helyének az alakulása a történelem során. Azok, akik például a Fekete Sas-palotára irányítják a figyelmüket, azt nézhetik végig, hogy 1720 óta mi állt ott, ahol jelenleg a híres és impozáns épület van.

A projekt részeként az egyesület vásárolt hat speciális szemüveget is, melyek neve Oculus. Ezt a szerkezetet a fejre kell rögzíteni, és ily módon jelenik meg a Szent László tér és környéke épületeinek virtuális képe. A szemüveg mellé két botkormány is jár, és ha ezeket ráirányítjuk valamelyik épületre, vissza lehet nézni annak elmúlt 200-300 éves történetét. Ezeket a szemüvegeket a Darvas–LaRoche-házba látogatók vehetik majd igénybe, míg az applikációt bárki letöltheti a telefonjára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában