Pályázat

2023.02.23. 13:23

A digitalizáció által teremtett lehetőségekről a ROVE-nél

A digitalizáció által teremtett lehetőségek és az üzleti hatékonyság növelése volt a központi témája a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) soron következő vállalkozói klubjának. Az esemény szerda este zajlott, a nagyváradi római katolikus püspöki palota alagsorában működő FIX Makerspace rendezvénytermében.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

Kiss Sándor Elek, a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) egyik alapítója és alelnöke köszöntötte az érdeklődőket, majd Gönczi József, a ROVE elnöke tartott két prezentációt. Az egyik az egyesület saját projektje, a másik az aktuális digitalizációs pályázat volt.

A digitális kompetenciák a kis- és közepes vállalkozások (kkv) fejlődéséért című uniós projekt célja legalább 310 kkv alkalmazottjának digitális készségfejlesztése az észak-nyugati, közép- és nyugati régióban; legalább 32 vállalat támogatása munkahelyi tanulási programok kidolgozásában, valamint legalább 120 munkáltató tudatosságának növelése a digitalizációval kapcsolatos kampányok révén. Hét negyven órás ingyenes tanfolyamot tartanak képzett trénerek húszfős csoportoknak. A tematikák: IT-szakemberek digitális készségfejlesztése, elektronikus információcsere, kommunikációs felületek, online kereskedelem, alkalmazás-specifikus digitális készségek, adatfelhő és egyéb technológiák, számítástechnikai alapismeretek.

Fotós: Ciucur Losonczi Antonius

A másik, Digitalizáld vállalkozásod!-pályázatot az Európai Uniós Alapok Minisztériuma hirdette meg, a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak szól, célja a kkv-k digitalizálásának támogatása, a digitális valósághoz való felzárkózás elősegítése, illetve a versenyképesség növelése. A megpályázható pénzösszegek: 20.000–100.000 euró. Azok a mikro, kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak, amelyeket legkésőbb 2021. december 31-ig alapítottak, a tevékenységüket 2022-ben nem szakították meg vagy függesztették fel, 2022-ben profitot termeltek, vállalják az önrészt és nincsenek csődeljárás vagy feloszlatás alatt. Nem elszámolhatók az adminisztratív költségekkel kapcsolatos kiadások, a használt eszközök, a személyi jellegű ráfordítások, a pénzügyi kiadások, a hitelek, az értékcsökkenés, a lízing, a területvásárlás. A megvalósítási időszak 12 hónap. Indokolt esetben ez meghosszabbítható legfeljebb hat hónapig, de nem később, mint 2025. június 30-a. Pályázni 2023. február 15. és június 30. közt lehet, magyarázta Gönczi József.

A rendezvény második felében bemutatkozott két vállalkozó: a Nagyváradon cukrászdát üzemeltető Ambrus Zsanett és Féth Imre biharpüspöki borosgazda (Féth Pincészet). Utána lehetőség adódott beszélgetni további szakértőkkel, kérdéseket feltenni és tapasztalatokat megosztani más üzleti szereplőkkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában