Beruházás

2022.11.10. 13:27

Megújulnak a kerítések az óvodák körül

BN-összeállítás

Felújítják Nagyváradon az Onisifor Ghibu fasor 16. szám alatt lévő 28. Számú Napközi Óvoda kerítését, áll a polgármesteri hivatal közleményében. Százkét méter hosszúságban újravakolták a kerítés lábazatát és lefestették annak fémszerkezetét, míg az egyik oldalon 282 méter hosszúságban lebontották a régi kerítést, helyére új kerül majd. A másik három oldalon lévő szögesdrót-kerítést is leszedték, ezek helyén szintén fémszerkezeteset fognak építeni. Ugyanakkor kialakítottak egy új gyalogos bejáratot is a Peneș Curcanul utca felől.

 

A hivatal beszámol arról is, hogy zajlik a Vitéz (Decebal) utca 43. szám alatti 31. Számú Napközi Óvoda kerítésének a felújítása is. Itt kiöntötték az alapot, behelyezték a betoncölöpöket, jelenleg készülnek a kerítés fémelemei. Az új szerkezet teljes hossza 168 méter lesz, és hogy egységes legyen a helyszín arculata, ezért úgy fog kinézni, mint az Emanuel templom körüli kerítés. A városháza közleménye tudatja azt is, hogy a 28. számú óvoda kerítésének kivitelezője az Amina Lux cég, a munkálat 209.111 lejbe kerül, míg a Vitéz utcai óvodáét 159 ezer lejből építi meg a Selegean Construct vállalat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában