2022.04.27. 07:39
Még nincs teljesen kész, de már használható a Kálvária-domb
Fotó: Alexandru Nițescu
Fotó:
BN-összeállítás
Eljött a tavasz, és a zöldövezetbe vágyó váradiak közül egyre többen merészkednek fel a Kálvária-, vagy ahogy manapság ismerik, a Gomba-dombra, és sétálnak a felújított sétányokon. Mint ismeretes, a dombon rögtön az ott elvégzett nagyszabású felújítási munkálatok után, 2016-ban földcsuszamlás történt, ami megrongálta az ottani sétányokat, kilátókat és a domboldalba emelt épületet is. Azóta tart a domb helyreállítása: először a megerősítési munkálatokat végezték el, ezt követően pedig helyreállították a dombfelszínt. Ez utóbbi munkálatok még nem fejeződtek be, tudtuk meg Marius Moştól, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal nemzetközi finanszírozású projektek menedzsment-igazgatóságának a vezetőjétől, de azért a már elkészült ösvények használhatók, nem jelentenek veszélyt, lehet rajtuk járni. Az igazgató hozzátette, hogy folyamatban van egy szakjelentés elkészítése, mely azt fogja kimutatni, hogy milyen állapotban van a domboldal, és ha a tanulmány készítői mindent rendben találnak, akkor be lehet majd fejezni az ott még hátralévő munkálatokat. Moş elmondta, hogy a munka befejezésének nincs határideje, mindenesetre úgy ítélte meg, hogy még ebben az évben elkészülnek, és minden sétány, ösvény, kilátó, sőt, a domboldalba épített épület is használható lesz a Kálvária-dombon.