Kiköszönt a nagyvárad-velencei református gyülekezetből Farkas Antal lelkipásztor

Ciucur Losonczi Antonius

Harminchét évnyi lelkipásztori tevékenység után – melyből több mint huszonhatot a nagyvárad-velencei gyülekezet élén töltött – a közelmúltban 65. életévét betöltött Farkas Antal lelkipásztor úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul. Mint fogalmazott, természetesen nem az igei szolgálatba fáradt bele, hanem a rengeteg papírmunkába. Kiemelte, hogy nem is szeretne elbúcsúzni, hiszen bármikor számíthatnak rá – akár mint beszolgáló lelkész is mindig szívesen tesz majd eleget ezentúl is hivatásának. Külön örömének adott hangot azért, hogy békességgel távozhat – erre való utalásképpen az istentisztelet végén szokatlan módon nem a 90. zsoltár csendült fel, hanem a 175. számú énekkel (Uram, bocsásd el szolgádat békével) dicsérték Istent az egybegyűltek.

Prédikációjában Farkas Antal arról beszélt: életünkben vannak olyan dolgok, melyeknek a fontosságát akkor érezzük meg igazán, amikor elveszítjük. Ilyenek például a hidak, hiszen ezek hiányában nem tudunk átkelni egyik folyópartról a másikra, és ilyen a hitünk. Mindkettőnek támpillérjei vannak, református hitünk pedig öt ilyen pillérre támaszkodik.

Egyedül a Szentírás – mert a Bibliában találjuk meg életünk nagy kérdéseire a válaszokat, a Könyvek könyvében van reménység, biztatás és szeretet, általa ismerjük meg Teremtő Atyánkat, megváltó Krisztusunkat. Egyedül hit által – mert a hit megtartatást jelent, enélkül összeroppannánk. Egyedül Krisztus által – mert ő a szakadék feletti híd, mely összeköt bennünket egymással és Istennel. Egyedül kegyelem által – mert bűnbocsánat nélkül nem érdemes élni. És egyedül Istené a dicsőség, mert valamennyi földi kincset és lelki ajándékot, melyekkel rendelkezünk, Isten kínálta fel számunkra – magyarázta református hitünk öt pillérének nekünk szóló üzeneteit a lelkipásztor.

Farkas Antal 1956-ban született a Szilágyságban, a valamikori Érszakácsiban. Egy katolikus pap-barát tanácsára fordult a teológia felé. Szolgálatai helyei Arad-Belváros (segédlelkész), Micske, Köröskisjenő és Nagyvárad-Velence voltak. Utóbbi állomáshelyén presbiteri, nőszövetségi, ifjúsági és gyermek bibliaórákat szervezett, ifjúsági evangelizációs istentiszteleteket havi rendszerességgel, alkalmi kórust és színjátszócsoportot – utóbbira különösen büszke. Regnálása alatt megvalósult az istentiszteleteken a hangos imádság, a templom külsejét kétszer, belsejét egyszer újították fel, szociális központ működött, segédlelkészi lakást alakítottak ki, és át lett építve az ifjúsági ház.