Mi és a Boldogság Múzeum

Tóth Ágnes

A múzeum a boldogság nemzetközi történetét is feldolgozza, vizsgálja a boldogság politikáját és a mosoly anatómiáját, továbbá arra is keresi a választ, miért tartják az északi országokat a boldogság szuperhatalmának. Az intézmény egy sor interaktív tevékenységet is kínál a látogatóknak, így azok az itt eltöltött órák után jobban tudják majd alakítani a saját boldogságukat.

A múzeum gyűjteményében azok a boldogsággal kapcsolatos műtárgyak szerepelnek, amelyeket a világ minden tájáról ajándékoztak az emberek az intézménynek. „Bárhol él az ember a világon, a boldogságról hasonló elképzelései vannak”, hangsúlyozta Meik Wiking, a Boldogságkutató Intézet vezetője és alapítója. Nos, ezen jól elgondolkoztam. El is meséltem a családnak és a barátoknak. Ki is tört a nevetés. Lám, milyen nagyszerű dolog ez a dániai Boldogság Múzeum! Már az is elég, ha kimondom a nevét, és máris jókedvre derül mindenki körülöttem. Persze azért ebben a derűben jócskán van keserű irónia is. Hogy miért? Mert mi, szegény kelet-közép-európai vagy balkáni, még pontosabban romániai állampolgárok az elmúlt 70 évben nemigen volt min nevessünk, sőt valljuk be, hogy nem voltunk boldogok. Lehet azért, mert nem vagyunk északon.

Nem tudom, ha Románia véletlenül épp az északi országok mellett terülne el, akkor mi is boldogok lennénk-e, de szerintem, ha ugyanezek a vezetőink, ugyanezt a politikát folytatnák minden téren, akkor mi lennénk az egyetlen boldogtalan északi ország. És szerintem az sem teljesen igaz, hogy az emberek ugyanattól boldogok, bárhol is élnek a világon. Mert például Dél-Afrikában egy pohár víz jelent hatalmas boldogságot, míg a kelet-európai országokban inkább egy pohár vodka bír nagyobb örömfokozattal. Azt gondoljuk, hogy aki gazdag, az boldog. De az sem biztos, mert rossz lehet az egészsége, a házassága, veszíthet a lóversenyen, csődbe mehet a cége, stb.... Ám van olyan ember, aki reggeltől estig dolgozik éhbérért, mégis boldog, mert optimista vagy szerelmes, netán kigyógyult a rákos betegségéből. És láttam hajléktalanokat, sőt kerekesszékben ülő embereket, akik tiszta szívből tudtak nevetni. Találgatjuk a családdal, barátokkal, hogy vajon ki mitől boldog, és ha nekünk is lenne saját Boldogság Múzeumunk, milyen boldogságot produkáló dolgok lennének benne.

Az unokám szerint egy rakás csoki, a lányom szerint egy csodaszép Gucci-ruhaköltemény, a fiam elképzelése egy Bösendorfer zongora, Gizi néni szerint egy ékköves eljegyzési gyűrű. Samu tata, aki cipész, úgy gondolja, hogy egy pár piros, magas sarkú cipő. Robi unokaöcsénk pedig egy gyönyörű nőre és rengeteg pénzre tippel. Ha mindezeket összevonom, akkor a mi Boldogság Múzeumunkban egy gyönyörű nő piros magas sarkú cipőben és csodaszép Gucci-ruhában, csokit szopogatva, ékköves gyűrűvel az ujján, zongorakíséretben táncolna a földön heverő dollármilliókon ... Persze ezt csak úgy ironikusan mondom, mert a boldogság fogalma nagyon relatív. Ha az ember egészséges, szeretik, van otthona és a megélhetése is biztosítva van, akkor már nagyon boldog lehet, és ehhez nem kell Boldogság Múzeum. Végül levonva a tanulságot, elhiszem, hogy a dánok a világ legboldogabb emberei, hiszen az az ország, ahol egy ilyen megmosolyogtató intézmény működtetésére is telik, ott az emberek jogosan nevezhetik magukat a világ legboldogabb népének.

Borítókép: a Boldogság Múzeum bejáratát jelző tábla Koppenhágában