Emlékezés Biharország egykoron híres emberére

Tusa Ágnes

Azt vallja, hogy annyi híres, nevezetes embert, mint Biharország, egyetlen térség sem adott a világnak. Azt kérte, segítsek neki abban – kihez forduljon – hogy Dobsa Lajos földbirtokos, hajdan népszerű hírlap és színműíró, politikus, 1848-as forradalmár, Petőfi barátja, a Kisfaludi Társaság tagja, közéleti személyiség létének nyomai ne semmisüljenek meg, neve ne menjen feledésbe. Mivel Dobsa számos színdarabot írt, a váradi Szigligeti Színházhoz is fordult, hogy tűzzenek műsorukra általa írt darabot, de válaszra sem méltatták fölvetését, kérését.

Az élet, vagy a telepátia játéka, hogy a hozzám intézett kéréssel egy időben a Bihari Naplóban megjelent egy írás „A méltatlanul mellőzött Dobsa Lajos előtt tisztelgünk” címen (2020. 03. 25.). Írójának nevét nem tudom (nevét, címét a szerkesztőségnek adta meg), de csak gratulálni tudok neki, a hajdan élt híres ember életútjának leírásáért, emlékének fölidézéséért.

Dobsa Lajos nem volt bihari születésű, de életének utolsó éveit Kosgyánban, Belényestől 20 kilométerre levő faluban töltötte, a birtokán, a maga építtetett udvarházban. A Vida-patak mentén, amerre csak a szem ellátott, az ő földjei terültek el, azok bizonyosan a helyi lakosok javát szolgálják, tulajdonát képezik. A falu bejáratánál lévő kúriában most iskola működik.

Megérdemelné, hogy emléktáblát tegyenek a volt otthonának, az iskolának falára. Makón, ahol született, van emléktáblája, amelyen ez olvasható: „E helyen állott házban született Dobsa Lajos, 1824 – 1902, a szabadságharc nemzetőrtisztje, Makó képviselője, drámaíró.

Egy közösséget jellemez az is, hogyan gondozza, tartja rendben templomait, iskoláit, a temetőt. Dobsa a kosgyáni temetőben nyugszik, feleségével együtt, síremléke, kriptája elhanyagolt, az összeomlás szélén áll. Miklós János belényesi tanár (sajnos már nem él) 2014-ben egy írást tett közzé a kripta állapotáról: „ Kápolnaszerű, tornyos templomnak néz ki a téglából épült családi sírbolt. Belül tele van szeméttel, ablakai kiverve, ajtaja nincs, a sírhelyhez vezető lépcsők eltűntek. A tetőzet nélküli építménynek csak a téglás, boltíves mennyezete látható, penészes, nedves beomlott vakolattal, csak a torony tartja magát. Nem tudni, még meddig bírja a rongáló emberek és az időjárás viszontagságát.” A mai napig sem történt intézkedés a helyrehozatalára.

Nem elég csak a hajdan ismert író műveinek megőrzésével, népszerűsítésével hozzájárulni nevének fennmaradásához, anyagi, tárgyi hagyatékait is őrizni, gondozni kell. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Társaság, a helyi önkormányzat, az egyházak együtt kellene cselekedjenek egy emléktábla állítása és sírhelyének, a kriptának rendbetétele érdekében.

Borítókép: illusztráció