Havi költség

2020.05.21. 10:27

Mennyibe kerül egy családnak a kötelező maszkviselés?

A veszélyhelyzet bevezetése együtt jár a maszkviselés kötelezettségével, melyet többnyire magunknak kell megvásárolnunk. Lássuk, mennyibe kerül egy átlagos család számára ennek a havi költsége.

Forrás: Europa Libera

Törő Enikő

A koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések jelentős részben érintik az anyagiakat is, hiszen a szükségállapot ideje alatt többen voltak kényszerszabadságon (közülük sokan még most sem térhettek vissza a munkahelyükre), emellett még maszkokat, kesztyűket kell vásárolni, és továbbra sem árt jó minőségű fertőtlenítőszereket használni.

Egy nagyváradi családanyát és tanítónőt, Perecz-Simó Annamáriát kérdeztük arról, mennyit költenek havonta az óvintézkedések betartására. Mint elmondta, fertőtlenítőszerre eddig is költöttek, az utóbbi napokban pedig tíz olyan védőmaszkot vásároltak, melyek moshatóak, fertőtleníthetőek és vasalhatóak. Az ő munkaszerződését nem függesztették fel, otthonról dolgozik, azonban a férjét kényszerszabadságra küldték, ő még most sem mehetett vissza dolgozni. Gyermekeik, egy 10 éves fiú és egy 14 éves lány is rendszeresen járnak ki, így ők is kell maszkot viseljenek. Azonban, mint az édesanya elmondta, a 14 éves lány hamarosan felkészítőre fog járni a nyolcadik osztály végi felmérő miatt, az iskolában pedig biztosítanak nekik maszkokat, kesztyűket és fertőtlenítőszert, így ezt nem a család kell megvásárolja. Tudomása szerint már minden iskola beszerezte a szükséges eszközöket. Perecz-Simó Annamária a 11-es számú iskolában tanít másodikos gyermekeket. Az osztályában lévő gyermekek családjainál nem okozott különösebb gondot a maszkok megvásárlása, inkább a gyermekfelügyelet bajosabb néhol, ezekben az esetekben a gyermekekre nagyszülők vigyáznak, illetve az édesanya otthon marad.

Egy Nagyváradon élő, egyedülálló édesanyát, Dóczi Edinát is kérdeztük arról, hogy anyagilag mennyibe kerül a koronavírus-járvány. Dóczi Edina egy rendezvényszervező cég tulajdonosa és egy 11 éves lány édesanyja. Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy körülbelül 200 lejt költ havonta maszkra, kesztyűre és fertőtlenítőszerre, ő egyszer használatos védőmaszkokat vásárol. A cégnek jelenleg bevétele nincs, egyelőre nem tudni biztosan, hogy mikor szervezhet újra rendezvényeket, így tartalékokból élnek.

Maszkok

A román sajtó szerint egy négytagú család számára a havi „maszkadag” 150 lejbe kerül, ami nagyjából fedi is a valóságot a megkérdezettek alapján. Nagyváradon egyébként már 1,5 lejért lehet vásárolni egyszer használatos maszkokat. Kimosható védőmaszkokat is be lehet szerezni már 5 lejes áron, de ennél jóval drágábbak is vannak, amennyiben valaki ,,divatosat” szeretne hordani. Több segély- és önkéntesszervezet az időseknek, gyermekeknek és rászorulóknak adományozott maszkokat, ezekről többször is cikkeztünk lapunkban.

A jelen érvényben lévő szabályok szerint minden zárt nyilvános helyen kötelező maszkot hordani. A veszélyhelyzet idejére előírt maszkhasználati szabályok megszegése 500 lejtől 2500 lejig büntethető.

Ingyen maszkok?

A témához kapcsolódó hír, hogy első házként elfogadta kedden a szenátus azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az ország minden lakosa ingyen védőmaszkban részesülne. A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Pro Románia által előterjesztett törvényjavaslatot 89 támogató szavazattal, 43 tartózkodás mellett fogadta el a felsőház. A tervezet értelmében minden állampolgár 30 védőmaszkot tartalmazó csomagot kapna. Ezeket az Unifarm állami vállalatnak kellene eljuttatnia a megyei közegészségügyi igazgatósághoz, és a helyi hatóságoknak kell gondoskodniuk a szétosztásukról. A PSD szenátusi frakcióvezetője, Radu Preda reményét fejezte ki, hogy a képviselőház is megszavazza majd a javaslatot. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióját vezető Daniel Fenechiu azonban azt mondta, az alsóházban módosítani kell a tervezetet, hogy kerüljön ki belőle a „mindenkinek jár populista szószerkezet”, és csak a rászorulók részesüljenek az ingyen maszkokból. A tervezetről a képviselőház szavaz döntő házként.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában