Súlyos vétség

2020.09.07. 08:44

Maga után vonszolta a rendőrt az ittas autós

Fotó: Illusztráció

Egy 51 éves rendőr péntek délután a 19-es jelzésű országúton, az új autópályaszakasz lejáratánál, Bihar közelében délután két óra körül irányította a forgalmat, amikor intett egy gépkocsivezetőnek, hogy álljon meg. Az autós lehúzódott az útról és megállt, azonban végül mégis elindult lassan. Ekkor a rendőr újra figyelmeztette, hogy álljon meg, a bal kezét a férfi karjára tette az ablakon keresztül. Az autós továbbment, egyre gyorsabban, emiatt a rendőr elvesztette az egyensúlyát és hirtelen megragadta a kormányt. A gépkocsi vezetője ekkor sem állt meg, 2–3 méteren át vonszolta magával a rendőrt, aki ezután elengedte a kormányt és az úttestre esett, könnyebb sérüléseket szenvedve. Az autós többszöri figyelmeztetésre sem állt meg, körülbelül hét kilométerre az incidens helyszínétől fogták el. Az autós egyébként egy 36 éves magyarországi férfi, nagyváradi lakcímmel is rendelkezik. Kiderült, hogy nincs jogosítványa és ittasan ült volánhoz, a légalkoholszintje 0,84 mg/l volt. A férfit 24 órás előzetes letartóztatásba helyezték, hétvégén pedig bíróság elé állították, a további ítéletről később számolunk be lapunkban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában