Tevékenységi jelentés

2020.01.21. 11:30

Egyre több Váradon a mezőgazdasági belterület

A nagyváradi önkormányzat gazdasági igazgatósága ismertette az elmúlt évre vonatkozó tevékenységi jelentését. Nagyváradnak folyamatosan nőnek mind a bevételei, mind pedig a kiadásai, de egy jogi kiskapu miatt a mezőgazdasági belterületek felülete is nő.

Pap István

A városházán tegnap tartott beszámolón először Eduard Florea, a nagyváradi önkormányzat gazdasági igazgatóságának a vezetője foglalta össze általánosságában a város tavalyi pénzügyi helyzetét. Elmondta, hogy a 2017/79. számú sürgősségi kormányrendelet, amellyel tizenhatról tíz százalékra csökkentették a személyi jövedelemadót, nagy kiesést okozott a helyi költségvetésnek. 2018-ban pedig a 114. számú sürgősségi kormányhatározat okozott fejfájást a város gazdasági igazgatóságának azzal, hogy megemelte a minimálbért az építőiparban, ami miatt az önkormányzat kénytelen volt egy sor már elnyert projekt kivitelezési szerződését újratárgyalni. Florea jelezte, hogy 2019-ben különböző okokból kifolyólag több uniós projekt finanszírozásával gondok voltak, a Románia-Magyarország határon átívelő együttműködési pályázatokkal például azért, mert a két ország nem hangolta össze az államsegélyekre vonatkozó szabályozásait.

Jó minősítés, jó hitelek

A város pénzügyi helyzetének stabilitását szolgálta a Román Kereskedelmi Bankkal (BCR) tavaly kötött 100 millió lejes megújuló hitelegyezmény, amivel biztosítani lehet a folyamatban lévő munkálatok kiadásait. Florea elmondta, hogy ebből az összegből csak 3,7 millió lejt vettek fel, ráadásul már vissza is fizették azt a pénzt. Ez a hitel azért rendkívül előnyös, mert azt az összeget bármikor felhasználhatja a város különböző projektek finanszírozására. Megtudtuk: Nagyvárad az Európai Beruházási Banktól felvett a tavaly hatmillió eurót, az idén pedig további húszmillió eurót kölcsönöz ugyanettől a pénzintézettől. A felvett hitelek mellett is csökkent 2019-ben Nagyvárad köztartozása, vagyis kevesebb hitelt hívott le, mint amennyit visszafizetett. Ennek köszönhetően a város eladósodottsága 14,7 százalékos, ami jóval a harminc százalékos limit alatt van. Nagyvárad tartozása 2019. december 31-én 59,81 millió euró volt. Bihar megye székhelye megőrizte korábbi, kedvező hitelminősítését (BBB-), ami azért fontos, mert ennek köszönhetően olcsóbban tud hitelekhez jutni, illetve könnyebben nyer el uniós pályázatokat. Az elmúlt év végén 82,5 millió lej többlete volt a városnak, ami jobbára a 2018-ban megtakarított 76 millió lej továbbgörgetéséből és az ahhoz hozzáadódó újabb megtakarítás összegéből tevődik ki; ezt a pénzt is a beruházások finanszírozására költi majd az önkormányzat, szögezte le Florea. Az igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy emelték az állami lakások bérleti díját, amire 1999 óta nem volt példa.

Kiadások

Simona Vlad aligazgató a város tavalyi kiadásait ismertette. A nagyváradi önkormányzat a működési költségekre 2019-ben 348.990.000 lejt fordított, míg ez az összeg 2018-ban csak 267 millió lej volt. A működési költségek legnagyobb részét, 73,8 millió lejt, azaz az összes kiadás 27 százalékát a közszolgáltatásokra – közvilágítás, köztisztaság stb. – fordították a tavaly. A második legnagyobb kiadási tételt a közintézmények fenntartása jelentette, erre 76 millió lej, azaz a működési költségek 22 százaléka ment el 2019-ben. A szociális kiadások – például a sérült személyek segélyezése – 73,8 millió lejt, az összes költség 21 százalékát tették ki. A köztartozások kiegyenlítésére 48,4 millió lejt, az összes kiadás 14 százalékát költötte el a város. A tanügyi kiadások 25 millió lejre rúgtak. A sport és a kultúra terén 12,1 millió lejt fizettek ki (három százalék), az egészségügyi szakterületen 6,8 millió lejes költsége volt a városnak, alapvetően az iskolaorvosok juttatásait fizette az önkormányzat. A „más kiadások” tétel – az APTOR, a Nagyvárad Metropolisz Övezet tagdíjainak befizetése stb. – 10,7 millió lejt emésztett fel, a sportlétesítmények üzemeltetésére 1,9 millió lejt költött a város. Nagyvárad tavalyi beruházási költségvetése 216,5 millió lej volt, amiből 114,3 milliót tett ki a város saját hozzájárulása, míg 39,8 millió lejt a bankhitelek, 36,6 millió lejt a vissza nem térítendő támogatások, 25,7 milliót pedig az állami költségvetésből származó összegek.

Behajtások

Sorin Iacob, a gazdasági igazgatóság másik aligazgatója az adóbefizetésekről beszélt. Mint mondta, 2019-ben Nagyváradon 144.546 adózó magánszemély élt és 13.319 jogi személy működött, akik és amelyek összesen 135.856.000 lejt kellett befizessenek a váradi önkormányzat kasszájába, és ebből az összegből 110.345.000 lej be is folyt. A tavalyi adók 94 százalékát, az elmaradások 45 százalékát és a büntetőkamatok 22 százalékát hajtották be 2019-ben. A gazdasági igazgatóság adatai szerint magánszemélyek 105.088, jogi személyek 13.239 épületet birtokoltak, ami négyezerrel több, mint a 2018-ban regisztrált épületek száma. Továbbra is nagyon sok autót írnak forgalomba Nagyváradon, ami Iacob szerint annak tudható be, hogy eltörölték a környezetvédelmi illetéket, ezért áramlanak be az országba és a városba a másodkézből vett autók. Tavaly a váradi magánszemélyek 79.258 autót, míg jogi személyek 33.194 járművet birtokoltak. Az autópiac pezsgését mutatja az is, hogy a tavaly Nagyváradon magánszemélyek 18.170, jogi személyek pedig 7542 tranzakciót hajtottak végre járművekkel. Az aligazgató elmondta továbbá, hogy tavaly 437 ingatlan adóját emelték meg, amiért nincs megfelelő módon karbantartva, de 88 esetben felfüggesztették a határozatot, mert az illető ingatlanok felújítására a tulajdonosok már beszerezték az építkezési engedélyt. További 44 gondozatlan telek és 56 beépítetlen telek adóját emelte meg az önkormányzat az idei évre.

Agrárvárad

Sorin Iacob felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több a mezőgazdasági terület Nagyvárad belterületén. A nyilvántartások szerint magánszemélyek 9,9 millió négyzetméter beépített telket és 14,9 millió négyzetméter mezőgazdasági területet birtokolnak Nagyváradon. Jogi személyek 19,7 millió négyzetméter beépített telek és 9,7 millió négyzetméter agrártelek fölött rendelkeznek, de az ő esetükben is nő ez utóbbi telektípus aránya. Ezzel a jelenséggel kapcsolatosan Eduard Florea elmondta: volt egy olyan, Nagyváradról induló kezdeményezés, hogy a városban birtokolt telkeknek minimum negyven százalékát számítsák beépített, vagy beépítendő teleknek, de végül ez a kitétel nem került be az Adó Törvénykönyvébe, így egyre több jogi- és magánszemély használja ki ezt a jogi kiskaput arra, hogy a városban lévő telkét mezőgazdasági területté nyilvánítsa, mert annak az adója legalább húsz-harminc százalékkal olcsóbb, mint a beépített telkeké. Florea szerint a telkek besorolását ahhoz kellene kötni, hogy az adott telken valóban folyik-e mezőgazdasági tevékenység, mert így amellett, hogy a nyilvántartás nem a valós helyzetet tükrözi, ráadásul meglehetősen nagy bevételektől is elesik a város.

Elmaradások és tartozások

Tavaly összesen 22.899.000 lejt szerzett a város a különböző végrehajtásokból, zárolásokból. Mint Sorin Iacob elmondta, átlagban napi öt lefoglalást hajtott végre az önkormányzat tavaly a különböző elmaradások és tartozások miatt. 2019-ben 20.616 magánszemélynek és 2226 jogi személynek volt tartozása a nagyváradi önkormányzat irányába, utóbbiak esetében nincsenek beleszámítva a már csődbe ment vagy csődeljárás alatt álló cégek. Iacob és Florea szerint országos premierként a gazdasági igazgatóság zárolta azoknak az adóhátralékosoknak a részvényeit, akiknek a nevén nincsenek lefoglalható anyagi javak. Iacobtól megtudtuk: több cégvezető megtiltja a könyvelőjének azt, hogy az anyagi javait bevallja, ezért döntött úgy a városvezetés, hogy ezekben az esetekben az adósok részvényeit zárolja. Az ezzel a szankcióval sújtott személyek a tartozás nagyságával megegyező értékű részvénnyel nem tudnak semmilyen tranzakciót végezni, nem tudnak hozzájuk férni, nem tudják eladni azokat stb. A zárolás addig van érvényben, amíg az érintett ki nem fizeti hátralékait a városnak. Mint megtudtuk, ez hatásos eszköznek bizonyult, mert az így büntetett adósoknak legalább a fele kiegyenlítette hátralékait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!