2023.10.22. 06:30
Több mint száz macskával élt egy lakásban a kőbányai nő (videó)
Állatkínzás miatt egy év fegyházbüntetést is kaphat.

Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Olga Evans
107 beteg és fertőzött macskával élt együtt a 70 négyzetméteres lakásában egy kőbányai nő. Mindent vastagon beborított az ürülék, végül az orrfacsaró bűz tűnt fel a szomszédoknak. A lakásban vizelettől rohadó ajtók, ürülékkel teli padló, szétszórt alom fogadta a hatóságot. A nő a fertőzésveszélyes lakásban bezárva tartotta az állatait, amik betegek és rühesek voltak az elhanyagoltság miatt. Több macska elpusztult, az idős kutyát pedig egy súlyos fertőzés miatt el kellett altatni.
Állatkínzás miatt vádat emeltek ellene, de az előkészítő ülésen a nő azt mondta, őt és állatait megtámadták az otthonában a hatóságok. Azt állítja, hogy csak 38 macskát tartott és megfelelően gondoskodott mindegyikről. Sőt azt mondta, a rendőrök megverték és megalázták, mert pucéran vették őrizetbe. Az ügyészség egy év fegyházbüntetést kért az asszonyra, ha bevallja az állatkínzást.
Krimi
- A koronavírus-járvány óta nem engedte ki a házból a gyerekeit egy házaspár (videó)
- Egy fiatal fiút gyanúsítanak a svédországi hármas gyilkossággal
- Halálos lövöldözés volt Svédországban
- Négy diáklány halt meg, amikor egy autó közéjük hajtott
- Rendkívüli állapotot hirdettek Spanyolországban az áramkimaradások miatt (videó)