Krimi

2023.06.07. 11:32

Döbbenetes hangfelvételt őriz az erdőkertesi páros öngyilkosságban elhunyt Kata édesanyja

Zsuzsanna még most is kételkedik az öngyilkosság tényében.

MW

Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Bricolage

A fiatal nő édesanyja elszántan nyomoz, a tavaly augusztusban Erdőkertesen történt tragédia óta képtelen beletörődni a történtekbe. Mint ismeretes, a két fiatal Kata és Dani holttestét helybéliek találták meg az erdőkertesi fás terület szélén egy autóban.

Zsuzsanna mindenképpen szeretné kideríteni, hogy pontosan mi vezetett lánya halálához, ezért megdöbbentő hangfelvételeket adott át a Borsnak. 

A fiatalok viharos kapcsolatban voltak, mégis eljegyezték egymást. Később azonban szakítottak, pedig már az esküvő időpontját is kitűzték. A rokonok sokáig csak találgattak, hogy a fiatalok miért dobták el az életüket oly módon, hogy a kipufogógázt az utastérbe vezették.

Fotó: Bors

Kata édesanyja a tragédia után sem tudta elhinni, hogy az ő gyermeke meg akart halni, a kettős haláleset óta arra tette fel az életét, hogy kiderítse a teljes igazságot.

A lányom elmesélte nekem, hogy a párja korábban megpróbálta rábírni a közös öngyilkosságra, de a gyermekem ettől elzárkózott. Meg is jegyezte, hogy a párja haljon meg egyedül, ha mindenképpen arra vágyik! Amikor csak tehetem, kimegyek a lányom sírjához, de gyakran otthon is érzem, hogy velem van. Olyankor eláraszt a nyugalom

 – mondta a gyászoló asszony, aki meg van győződve arról, hogy Kata személyiségével az öngyilkosság gondolata is összeegyeztethetetlen volt.

Kata nem érezte jól magát a kapcsolatban, de nem akart meghalni
Fotó: Bors

Az édesanya néhány napja egy számára megdöbbentő, továbbított hangüzenetet kapott Kata egyik barátjától. A felvételen a lány hallható, amint a volt párjára panaszkodik néhány héttel a halála előtt. 

Gondoltam rá, hogy ha kajakra elhagynám, akkor öngyilkos lenne. Vagy nekem az utca sötét, így megvárna és kinyírna. Ki tudja, ha olyan lelkiállapotba kerülne… Annyira betegesen ragaszkodik hozzám, hogy ilyet én még nem láttam. Eddig egyik csávóm sem volt ennyire beteges. Kivagyok amúgy ettől...

– fogalmazott a lány. Zsuzsa a félperces üzenetet már számtalanszor meghallgatta.

„Össze kell szednem minden lelkierőmet, mert a lányom emlékének tartozom ennyivel. Az elkeseredett hangüzenete is megerősít abban, amiben egyébként is biztos voltam, hogy a gyermekem nem akarta önként eldobni magától az életet. Valaminek történnie kellett...” – gondolkodott el hangosan Zsuzsanna.

A gyászoló édesanya

Hogy a másik áldozat testvére mit mondott az esetről, kiderül a Bors cikkéből. 

A lap érdeklődésére a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a következő választ adta: „A halálesetek kapcsán idegenkezűség gyanúja nem merült fel. Gödöllői kollégáim az általános közigazgatási rendtartás keretein belül vizsgálták a körülményeket, amiről bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.”

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!