Kegyetlenség

2023.01.07. 05:50

Gyermekek ellen követhetett el szexuális erőszakot egy tinédzser fiú

Vádat emeltek egy 15 éves fiúval szemben, aki két Somogy vármegyei gyermekotthonban is szexuálisan zaklatta társait. A serdülőkori magatartászavarban szenvedő fiatalkorú vádlott kiskora óta nevelőszülő gondozásában élt, azonban 2020-ban gyermekotthonban helyezték el, ahol a házirendet nem tartotta be, viselkedése miatt a nevelőkkel, valamint a lakótársaival is voltak konfliktusai.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség egy 15 éves fiúval szemben , aki két Somogy vármegyei gyermekotthonban is szexuálisan zaklatta társait.

A serdülőkori magatartászavarban szenvedő fiatalkorú vádlott kiskora óta nevelőszülő gondozásában élt, azonban 2020-ban gyermekotthonban helyezték el, ahol a házirendet nem tartotta be, viselkedése miatt a nevelőkkel, valamint a lakótársaival is voltak konfliktusai – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség az MTI-vel szerdán.

A fiú 2021 decemberében a szobájába csalta ötéves nevelttársát, eltorlaszolta az ajtót, ruha nélkül a sértettre feküdt, de az egyik nevelő megzavarta, miután nem tudott benyitni a szobába az ajtóhoz tolt bútor miatt.

A terhelt egy másik otthonban további két gyermeket zaklatott. Közülük az egyik sértettet többször bántalmazta, majd szexuális erőszakot is el akart követni ellene, de a megfélemlített gyermek kiabálni kezdett, és kimenekült a szobából. 

Egy 11 éves gyermek esetében a vádlott véghez vitte a bűncselekményt, azonban két nevelttárs észlelte, mi történik, és értesítette a nevelőket.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában az eljárás alatt mindvégig letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlottal szemben javítóintézeti nevelés alkalmazására tett indítványt – áll a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!