Francia zeneszerzők estje a váradi filharmóniában

Csütörtök este két francia zeneszerző, Camille Saint-Saens és Maurice Ravel művei színesítették a Nagyváradi Állami Filharmónia szokásos heti szimfonikus hangversenyét. Sokunk nagy örömére, Ravel legismertebb műve, a Bolero is elhangzott.

A vendégművészek, Tiberiu Soare karmester és Răzvan Suma gordonkaművész ismerősek a váradi közönség számára, két héttel ezelőtt a IX. Tavaszi Fesztiválon is felléptek Nagyváradon. Mindkettejüket szeretettel fogadta a közönség, már színpadra lépésükkor felcsendült az ütemes taps, hiszen élt még bennünk Răzvan Suma csellista akkori nagyszerű játéka és Tiberiu Soare hibátlan vezénylése.

Elsőként Camille Saint-Saens (1835–1921) francia zeneszerző, zongorista, orgonaművész Sámson és Delila című operájából csendült fel részlet, a híres Bacchanália. A nagyváradi szimfonikus zenekar kitűnő előadását nagy elismeréssel fogadta az Enescu–Bartók koncerttermet teljesen megtöltő közönség. Ezt követően ugyancsak Saint-Saens alkotása, az a-moll gordonkaverseny, op. 33. hangzott el. A kiváló gordonkaművész, Răzvan Suma mind technikailag, mind zeneileg sziporkázóan tolmácsolta a művet, játéka osztatlan sikert aratott. A közönség hosszan tartó tapssal köszöntötte a csellóművészt, s ő egy ráadással köszönte meg a hallgatóságnak az elismerést.

Néhány szó Camille Saint-Saens francia zeneszerzőről: Párizsban született, s mivel édesapja nem sokkal később elhunyt, az édesanyja nevelte, egy nagynénje támogatásával; ők tanították először zenére a nagyon tehetséges gyermeket. Saint-Saens már hároméves korában megírta első zongoradarabját. Ötévesen már partitúrát tanulmányozott, tizenegy éves korában pedig sikeres zongorahangversenyt adott. Életművének elismeréseként a francia kormány Becsületrend kitüntetésben részesítette. A zeneszerző a maga idejében a modern zene szenvedélyes híve volt, s részt vett a haladó irányzatokat támogató Société Nationale de Musique megalapításában. Zenetörténészek szerint Camille Saint-Saens sokat köszönhet Liszt Ferencnek, akit példaképének tartott – egyébként Liszt Ferenc volt az, aki 1877-ben Weimarban bemutatta a Sámson és Delilát.

Bolero

A szimfonikus hangverseny második részében Maurice Ravel (1873–1937) művei csendültek fel, elsőként a Daphnis és Chloé II. szvit, a szimfonikus zenekar és a Nagyváradi Filharmónia Énekkara – karigazgató Lászlóffy Zsolt – előadásában. A francia zeneszerző e balettjét Gyagilev világhírű tánccsoportja számára írta, és 1912-ben mutatták be, mérsékelt sikerrel. Sokkal ismertebb az a két nagyzenekari szvit, amelyet Ravel utóbb a táncjátékból írt, különösen a második örvend nagy népszerűségnek. Ezt hallgathattuk meg mi is a csütörtök esti hangversenyen, a zenekar és az énekkar előadásában.

Ravel régóta készült olyan művet írni, amelyben egyetlen témán mutathatná be harmóniai és hangszerelésbeli bravúrját. 1928 nyarán Ida Rubinstein, a világhírű táncosnő (aki többek között a La Valse-ot is sikerre vitte) arra kérte, hangszerelje meg számára Albeniz Ibéria című zongoraciklusát. Mivel azonban e művel kapcsolatban szerzői jogi problémák merültek fel, Ravel felajánlotta, hogy Ida Rubinstein számára spanyolos táncdarabot ír. Elérkezett az alkalom, hogy régi tervét megvalósítsa. „Modern tánctétel, teljesen azonos dallammal, harmóniával és ritmussal, ez utóbbit a dob szüntelenül jelzi. A változatosság egyetlen eleme a zenekari crescendo alkalmazása” – így jellemzi szerzője a Bolerót. A művet Ida Rubinstein 1928 novemberében mutatta be a párizsi Operában. A bemutatón egy hölgy felkiáltott a nézőtéren: „Ez őrült!” Mire Ravel mosolyogva: „Végre valaki megértette a darabot!” A Bolero világhírét azonban Toscanini alapozta meg 1929-ben, amikor a New York-i Filharmonikusokkal előadta (Fidelio).

Egy újabb csodálatos élménnyel gazdagodtak a komolyzene váradi hívei, a két francia komponista népszerű művei, a szimfonikus zenekar, az énekkar, nemkülönben a két vendégművész felejthetetlen estét varázsoltak számunkra.

Dérer Ferenc