ERDON Helyi hírek

2019.11.20. 13:38

Karácsonyi vásár a Szent László téren

Nagyvárad önkormányzata, illetve a turizmust népszerűsítő egyesülete (APTOR) idén november 29. és december 26. között szervezi meg a karácsonyi vásárt a Szent László téren.

Nagyvárad önkormányzata, illetve a turizmust népszerűsítő egyesülete (APTOR) idén november 29. és december 26. között szervezi meg a karácsonyi vásárt a Szent László téren.

 

A hivatalos nyitóünnepséget november 29-én, péntek délután 18 órakor tartják, amikor bekapcsolják a díszkivilágítást. Az ilyenkor megszokott faházikók mellett, ahol harapnivalót, italokat, ajándéktárgyakat stb. lehet vásárolni, felállítanak egy körhintát és egy óriásfenyőt is, valamint lesz kisvasút és jégpálya is.

Mind a négy hétvégén koncerteket szerveznek, a kezdési időpont minden esetben 20 óra. November 29-én a Jazapella, 30-án Nicoleta Nucă, december 1-jén a Harlem Gospel Choir, 6-án Paula Seling, 7-én a Proconsul, 8-án az Oradea Wind Ensemble, 13-án a Crişana néptáncegyüttes, 14-én Ştefan Hruşcă, 22-én pedig a Mircea Rusu Band lép fel. Karácsonyi műsorral, énekekkel készülő csoportok, együttesek, szólisták jelentkezését várják ugyanakkor. Az érdeklődőknek egy formanyomtatványt kell kitölteniük, ennek elérhetősége: https://targuldecraciunoradea.ro/inscriere-colindatori/.

A Mikulás is jelen lesz a vásáron, a fenyőfa melletti „csodálatos házikóban” lehet majd találkozni vele. „Fogadóóráinak” programja a következő: november 29. és 30. – 18–20 óra, december 1. – 18–21, 5-e – 16–18, 6-a 17–19, 13-a 18–20, 14-e 18–20, 15-e 17–20, 19-e 19–21, 20-a 17–19, 21-e 16–18, 22-e 15–18 óra. A karácsonyi vásár hétfőtől csütörtökig 14–21, péntektől vasárnapig 12–22 óra között tart nyitva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!