ERDON Helyi hírek

2015.11.14. 12:08

Stratégiai tervek a váradi közszállításban

Az elkövetkező öt évben hét stratégiai megvalósítást tűzött ki maga elé a nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (HKV), ezek közül a legfontosabb a villamossínek bővítése.

Az elkövetkező öt évben hét stratégiai megvalósítást tűzött ki maga elé a nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (HKV), ezek közül a legfontosabb a villamossínek bővítése.

Pénteken délelőtt tartott sajtótájékoztatót a HKV vezetősége élükön Csuzi Istvánnal, a vállalat vezérigazgatójával, aki ismertette a vállalat stratégiai célkitűzéseit a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusban, ugyanis a vállalat különböző beruházásait főként uniós pályázati forrásokból kívánja megvalósítani. A legjelentősebb fejlesztés az említett időszakban a villamossínek meghosszabbítása mind nyugati, mind pedig déli irányban. A nyugati irányú bővítés a Borsi úton történne, ahol gyakorlatilag a jelenlegi villamosvonalat hosszabbítanák meg az 1. járat végmegállójától egészen az ipari parkig. Itt egy új depót is építenének, amire két okból is szükség van: egyrészt a Ghillányi (Cantemir) úti villamosremízben már egy gombostűt sem lehet leejteni akkor, amikor minden villamos a depóban van, fogalmazott Csuzi, ugyanakkor jelentős összegeket lehetne megspórolni azzal, ha a villamosok nem egy, hanem, két depóba vonulhatnak vissza a nap végén, illetve két depóból indulhatnak ki. A nyugati sínbővítés és a depóépítés mintegy kétmillió euróba kerülne, és 2018-2020 között valósulna meg.

Jelentős bővítés

Ugyancsak jelentős villamosvonal bővítést tervez a HKV a város déli részén is. Ehhez először ki kell építeni a közvetlen összeköttetést a 2. és az 1. illetve 3. villamosjárat vonala között az Emmanuel templomnál. Emellett az Aradi út és a Thököly (Aviatorilor) út kereszteződésétől indulva haladna az új villamossín déli irányba, áthaladna a Pece hídon, majd balra kanyarodva a Pece patak bal partján haladna el az Auchan bevásárlóközpont, az ócskapiac, és az Állami Egyetem mellett, majd a Ceyrat és Atelierelor utcákon futna be a villamosdepóba, valamint a Gillányi úti villamossínekbe. Ez a mintegy 8,5 kilométeres szakasz körülbelül tízmillió eurót emésztene fel és a 2017-2020 időszakban épülne meg. Csuzi István hangsúlyozta, hogy már decemberben a nagyváradi helyi tanács elé kerül a villamosvonalak meghosszabbítására vonatkozó tervezet.

Tervek

A vezérigazgató a továbbiakban elmondta, hogy a HKV tervei között szerepel egy autóbuszállomás építése a nagyváradi vasútállomás mellett. Ez a beruházás ötszázezer euróba kerül majd, és az elkövetkező két évben készülne el, de mindezidáig nem jelentkezett senki ennek a munkálatnak a kivitelezésére, jelezte Csuzi. Fontos fejlesztési terve a HKV-nek több környezetbarát autóbusz beszerzése összesen hárommillió euró értékben, valamint harminc Tatra márkájú villamos felújítása, szintén mintegy hárommillió euró értékben az elkövetkező négy évben. Csuzi István kifejtette, hogy a jövőben szükség lesz Nagyváradon villamosokra, de mivel új villamosokra nem lesz pénze a vállalatnak, ezért a már meglévőket kell felújítani. Egy szerelvény felújítása 200-500 ezer euró közötti összeg között mozog, de ha helyben végzik el a tuningolást, akkor ez 100 ezer euróval csökkentheti a költségeket, jelezte a vezérigazgató.

E-ticketing

A HKV tervbe vette az e-ticketing rendszer bővítését, amire háromszázezer eurót szánnak. Az elképzelések szerint minden tömegközlekedési eszköz minden ajtója mellé jegy- és bérletérvényesítési berendezést szerelnek majd fel. És végül, de nem utolsó sorban a HKV szeretné a kerékpáros közlekedést integrálni a közszállítási szolgáltatásokba oly módon, hogy a városban tizenöt biciklikölcsönzőt létesítenének, és a kétkerekű járműveket HKV bérlettel lehetne igénybe venni. Ezt a beruházást, melyre 200 ezer eurót szán a vállalat, a következő két évben kívánják megvalósítani.

Elektromos, de költséges

Csuzi István beszámolt arról is, hogy egy hétig Nagyváradon teszt üzemmódban használnak egy cseh gyártmányú elektromos autóbuszt. Hozzátette, hogy a mérések alapján megállapították azt, hogy az autóbusznak száz kilométeren mintegy 50 lej értékű energiafogyasztása volt, míg egy hagyományos autóbusz száz kilométeren  91 lej értékben fogyasztja az üzemanyagot. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy egy elektromos busz meglehetősen drága, megközelítőleg 350 ezer euróba kerül, és még csak nem is ez a legnagyobb költség, hanem a 200 ezer euróba kerülő akkumulátor, amit ráadásul kétévente cserélni kell. Ezért úgy tűnik, hogy jelenleg még nem éri meg a váradi társaságnak ilyen buszokat beszerezni, noha a HKV a jövőben nagy hangsúlyt kíván fektetni a környezetbarát tömegközlekedésre.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!