2015.03.29. 18:09
Pártfinanszírozási törvény, sérülő jogok
Pénteken az RMDSZ-nél sajtótájékoztatót tartott Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök. Egy sürgősségi kormányrendeletről és a pártfinanszírozási törvényről beszélt.
Pénteken az RMDSZ-nél sajtótájékoztatót tartott Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök. Egy sürgősségi kormányrendeletről és a pártfinanszírozási törvényről beszélt.
Legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő kifejtette: március 11-én jelent meg a 2. számú „saláta” sürgősségi kormányrendelet, mely aztán március 13-án a 176. számú Hivatalos Közlönyben is napvilágot látott, de az alkalmazási módszertan leírása még várat magára. A 12. cikkelye arra vonatkozik, hogy a helyhatóságok, a közintézmények és a településközi fejlesztési egyesületek hogyan vehetnek fel hiteleket az államkincstárból annak érdekében, hogy nőjön a 2007-2013 közötti európai uniós alapok abszorpciós szintje. A hitelösszeg plafonértéke 300 millió euróban lett meghatározva, a kamat pedig 3 százalékos, tehát kedvezőbb, mint a kereskedelmi bankok által alkalmazott, illetve ehhez hozzáadódik még az 1,4 százalékos ROBOR. Emellett lényeges, hogy az önkormányzatok maximális eladósodási fokát ezen hitelfelvételek esetében 30 százalékról 70 százalékra növelték, és lehetővé tették a törlesztés idő előtti rendezését büntetés nélkül.
A honatya hangsúlyozta: amúgy üdvözli ennek a rendeletnek a megszületését, kifogásolja viszont- és ezért egységes, 20 éves futamidőt javasol-, hogy az előfinanszírozású projektek esetében miért csupán 15 év a futamidő, a társfinanszírozású, illetve pénzügyi korrekciót igénylő befektetések esetében pedig 20 év. Hozzátette: emellett azt sem érti, hogy az előfinanszírozású beruházásoknál a kérvényezés határideje miért október 1-je, a másik kettő esetében pedig július 31-e.
Pártfinanszírozás
Egy másik témára áttérve, a politikus arra hívta fel a figyelmet: a képviselőház plénuma, vagyis a fő döntéshozó fórum elfogadta a párt- és kampányfinanszírozási törvényt. Ennek egyik paragrafusában az szerepelt, hogy tilos elfogadniuk bármilyen közvetlen vagy közvetett formában a politikai pártoknak donációként anyagi javakat, pénzösszegeket és ingyenes szolgáltatásokat gazdasági vagy politikai előnyszerzés céljából. Utóbbit végül a javaslatára törölték a cikkelyből, hiszen az eredeti formában büntetni lehetett volna a választásokon győztes pártokat, mivel tulajdonképpen ezzel politikai előnyre tesznek szert. Maradt viszont a cikkely, mely a honatya szerint olyan kis összegekben limitálja a kampányra fordítható összegek maximális értékét, hogy gyakorlatilag szinte lehetetlenné teszi majd ezt. Egy községben például egy párt a tanácsosi listája népszerűsítésére legtöbb 1050 lejt, a polgármester-jelöltjére pedig 5250 lejt költhet, megyeszékhely rangú municípium esetében pedig 31.500, illetve 52.500 lejt. Szintén benne hagyták a törvényben azt a cikkelyt is, miszerint választási propagandaanyagnak számít bármilyen olyan írott, hang- vagy videóanyag, mely meghaladja a közvélemény tájékoztatását célzó újságírói tevékenység határait. Szabó Ödön szerint ezzel a szabad véleménynyilvánítás joga csorbul, és reményét fejezte ki, hogy a felsoroltak miatt az államfő nem fogja kihirdetni a törvényt.
Ciucur Losonczi Antonius