Színházi világnap Nagyváradon

A nagyváradi Szigligeti Színház a Szigligeti című darab előadásával azt követően pedig közönségtalálkozóval ünnepelte a Színházi világnapot.

1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozata ezt a napot jelölte ki Színházi világnappá. A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusának döntése értelmében 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntik ezt a napot. A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását, és ezen a napon köszöntik a színészeket is.

Üzenet és párbeszéd

A nagyváradi Szigligeti Színház egy nappal a világnap előtt, március 26-án a Szigligeti című előadásának bemutatásával ünnepelte ezt a napot. Az előadás után a Szigligeti Edét alakító Hunyadi István olvasta fel a közönségnek a színházi világnapi üzenetet, melyet Brett Bailey dél-afrikai drámaíró, díszlettervező fogalmazott meg, majd közönségtalálkozóra invitálta a közönséget. A jobbára fiatalokból álló közönség egy része élt is a lehetőséggel, hogy elbeszélgessen a színészekkel, és érdekes párbeszéd alakult ki nézők és színészek között. A fiatalok kíváncsisága sok mindenre kiterjedt, többek között megkérdezték azt, hogy amennyiben nem egy fiktív, hanem élő, vagy valamikor élt személyt alakítanak, a színészek utánanéznek-e annak, hogy ki volt az illető, és azt, hogyan viszonyulnak azokhoz a szerepekhez, amelyek nem szimpatikusak számukra. Ez utóbbi kérdésre válaszolva Hunyadi István kifejtette, hogy „sokat gyakoroljuk a szerepet, és egy idő után megszeretjük, hiszen miért ne szeretnénk meg, ha már annyit dolgozunk érte.” Az egyik fiatal néző elégedetlen volt azzal, ahogy a Szigligeti című darabban megjelenik a kortárs színházi világ. Ennek kapcsán Dimény Levente felhívta a figyelmet arra, hogy a darabban ez az egyetlen korszak, amikor nem utasítják el Szigligetit, hanem vállalják, hogy megcsinálják egyik darabját. „Az igaz, hogy a szerző és a szöveg már csak ürügy a mai színházcsinálónak ahhoz, hogy egy előadást hozzanak létre, de mégis nyitottabbak, mint a korábbi korok színházi világa.” „Mi is ugyanezt csináltuk a Liliomfival és a Liliomfi remix-szel” - tette hozzá Hunyadi István. Végezetül arra a kérdésre, hogy a Szigligeti című előadás egy átlagos darabnak számít-e a társulat életében, szintén Diméy Levente adta meg a választ, mondván: „a színészek egyetlen darabot sem tekinthetnek átlagosnak, mert akkor a néző halálra unnák magukat. A színész minden egyes mondatba beleteszi a lelkét.”

Pap István