A Habsburgok és az erdélyi fejedelmek

Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia történelmi modulja keretében Oborni Teréz, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársa, az ELTE docense tartott előadást a váradi Ady Endre Középiskola dísztermében.

A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. A meghívott előadó, Oborni Teréz egyetemi docens különböző idézetekkel színesített értekezése kezdetén arra fel a figyelmet: a 16-17. században az Erdélyi fejedelemség és a Magyar királyság viszonya éppúgy elválaszthatatlan, mint a fejedelmeké és a Habsburg-királyoké. A professzor asszony Szapolyai János és I. Ferdinánd uralkodásával, illetve az 1538-ban aláírt Váradi békével kezdte taglalni e kapcsolatrendszert, mely ugyan kettéosztotta az országot, de magában hordozta az egyesülés reményét is. (A megállapodás harmadik szereplője a szintén Habsburg, V. Károly német római császár volt). Fordulópontot 1541, Buda eleste hozott, amikor az ország három részre szakadt. Erdély területi kereteinek kialakítása Szulejmán nevéhez volt köthető, Izabella királyné pedig 1542-ben távozott Budáról és elfoglalta a gyulafehérvári királyi palotát. 1544-ben a partiumi vármegyék is csatlakoztak az erdélyi államhoz, vagyis megtörtént Erdély és a tiszántúli vármegyék közjogi egyesítése. Közben Izabella sikertelenül házasságot tervezett fia, János Zsigmond számára Johanna Habsburg-hercegnővel, és ápolta lengyel diplomáciai kapcsolatait. Ezekben az években tehát Erdély a Szapolyai-ház fennhatósága alatt állt, ezen korszak 1551-ben zárult le, amikor Fráter György közreműködésének is köszönhetően az egyes történészek, köztük Oborni Teréz által Keleti Magyar Királyságnak nevezett Erdély a Habsburgok fennhatósága alá került, mely állapot 1556-ig tartott. (1551-ben aláírták a szászsebesi nyilatkozatot, melynek értelmében a királyné lemondott Erdélyről a Habsburgok javára, majd távozott, 1551-1553 között pedig Giambattista Castaldo tábornok volt Erdély katonai helytartója). 1556 nyarán azonban az erdélyi rendek elpártoltak a Habsburg-királytól, így nyáron Ferdinánd hivatalosan lemondott Erdélyről, mely ezáltal „továbbgördült” azon az önálló állam felé vezető úton, melyen 1541-ben elindult.

A speyeri szerződés

1556-ban visszatért a Szapolyai-család. Izabella immár mint királynő magához ragadta a hatalmat, 1559-1571 között pedig János Zsigmond uralkodott mint electus rex. Közben 1564-1576 között I. Miksa volt a király Magyarországon és az 1560-as évtizedben kialakult a határ a majdani Erdélyi fejedelemség és a Magyar királyság közt. János Zsigmond 1562-ben a hadadi csatában verességet szenvedett a Habsburgokkal szemben, majd következett egy nyolc évre szóló fegyverszünet és a tárgyalóasztal, ahol az volt a fő téma, hogy mi legyen János Zsigmond uralkodói címe és hogyan fogják hívni azt az államalakulatot, melynek ő lesz az uralkodója, illetve miként fog viszonyulni ez az állam közjogi értelemben a Magyar királysághoz? Az 1570-ben megkötött speyeri szerződés értelmében- melyet I. Miksa 1571-ben ratifikált- János Zsigmond lemondott electus rex címéről és új tisztsége Erdély és Magyarország hozzákapcsolt részének fejedelme lett. Erdély tehát önálló államalakulattá vált, de kettős függésben és korlátozott szuveranítással. Mindez egyúttal azt is jelentette, hogy az Erdélyi fejedelemség az Oszmán birodalom vazallusállama lett, anélkül azonban, hogy megszakadt volna a Habsburgokkal való személyes és államjogi kapcsolat.

Erdély aranykora

1571-ben, Báthory István fejedelem uralkodásának kezdetén új korszak kezdődött Erdély életében. Oborni Teréz részletesen ismertette a Báthoryak korát, kitérve Báthory Zsigmond vitatott szerepére, és Bocskai István fejedelemségére (1605-1606) is, mely radikális fordulatot hozott a korábban alkalmazott politikához képest. A következő „páros” Báthory Gábor (1608-1613) és II. Mátyás (1608-1619) volt, az 1613-ban megközött pozsonyi szerződés furcsa megfogalmazása pedig kimondta, hogy „Erdélyt nem idegeníti el a koronától másként, mint ahogy most van”. Mint köztudott, Bethlen Gábor (1613-1629) talán Erdély legnagyobb fejedelme volt, és nagyon kedvelte Váradot, többek közt ezt bizonyítja a Rhédey Ferenc várkapitánnyal folytatott levelezése is. A professzor asszony beszélt a nagyszombati szerződésről és a fejedelemnek a protentáns religió védelmében kifejtett három sikeres hadjáratáról is.

Diploma Leopoldinum

I. Rákóczi György (1630-1648) idején, aki különösképpen nem foglalkozott a Habsburgokkal, folytatódott Erdély aranykora, II. Rákóczi György (1648-1660) alatt pedig nem történtek érdekesebb dolgok. Kemény János (1661-1662) azon kisérlete, hogy távolódjanak el a törököktől, kudarcot vallott, I. Apafi Mihály (1661-1690) uralkodásának utolsó évtizede pedig teljes oszmán befolyás alatt zajlott. A korszak végéről megemlítendő a Thököly Imre vezette kurucmozgalom és a törökök kiűzése, az 1690-ben napvilágot látott Diploma Leopoldinummal pedig megszűnt az önálló Erdélyi fejedelemség.

Ciucur Losonczi Antonius