ERDON Helyi hírek

2010.05.30. 13:08

Rendszeres temetőlátogatók jöttek

<p>Bihar megye - Már szombat reggel nyolc óra körül elkezdtek szállingózni az emberek a Rulikowski temetőbe, de mindent összevetve a Temető Napja alkalmából nem jöttek sokkal többen, mint máskor.</p>

Második alkalommal szervezte meg szombaton a Temető Napját a nagyváradi Piac és Közterület Felügyelőség (RAPAS). Ezúttal a szervezők civil szervezeteket, valamint iskolákat is értesítettek, s a délelőtt folyamán több diákcsoport is eljött, hogy egykori tanáraik sírját gondozza. A nagyváradi Ady Endre gimnázium tanulóin kívül ellátogatott a temetőbe a Traian Vuia, valamint a 16 sz. általános iskola több diákja is, tanáraikkal együtt. Viszont, mint tapasztaltuk, őket leszámítva nem voltak sokkal többen, mint más hétvégén, s a zápor miatt valószínűleg sokan meggondolták magukat azok közül, akik úgy tervezték, hogy délután jönnek ki a temetőbe.

Hasznos kezdeményezés

Az általunk megkérdezettek többsége vagy azt mondta, hogy amúgy is évek óta rendszeres időközökben jön látogatni, rendbetenni szerettei sírját, vagy nemrég vesztette el hozzátartozóját. A piacrendészet kezdeményezését mindemellett a legtöbben hasznosnak ítélték.

Mint már írtunk róla, ezen a napon a temető gondnoksága nemcsak ingyen biztosított seprűt, ásót, kapát, gereblyét a látogatók rendelkezésére (ez más napokra is érvényes), de ingyen szemeteszsákokat és gumikesztyűket is osztogattak az embereknek.

Pásztai Ottótól, a temető gondnoka kérdésünkre elmondta, hogy azért nevezték el ezt a napot a Temető Napjának, hogy minél több váradiban tudatosítsák: a temető mindannyiunk közös tulajdona, rajtunk múlik, hogy mennyire gondozott. A dolgok jelenlegi állása szerint a sírok nem egyész egyharmada rendszeresen van gondozva, de a legtöbb sírt csak a jeles napokon szokták látogatni. S ha a gyászhuszárok, sírásók viselkedésén sikerült is változtaniuk az elmúlt időszakban, a viráglopások továbbra is gondot okoznak. Sajnos jelenleg csak a főkaput őrzik, nincs elegendő alkalmazottjuk, illetve megfelelő technológiájuk arra, hogy megelőzzék a lopásokat, mondta a gondnok. Mégis, bízik benne, hogy az elkövetkezendőkben több erre irányuló akciót fog szervezni a közösségi rendőrség, s előbb utóbb sikerül megszűntetni a jelenséget.

Neumann Andrea

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!