ERDON Helyi hírek

2010.02.18. 17:14

Szatmár megyei cég nyerte meg a közbeszerzési pályázatra kiírt licitet

<p>Szatmár megye - Megvan a nyertese annak a közbeszerzési pályázatnak, melyet a <strong>nagykárolyi önkormányzat</strong> az egykori <strong>Arany Szarvas Fogadó</strong> felújítása céljából írt ki. Minderről <strong>Kovács Jenő</strong> nyilatkozott.</p>

Nagykároly polgármestere elmondta, hogy a 6 581 000 lej összértékű munkálatokat egy Szatmár megyei konzorcium nyerte meg. A konzorcium nevét nem tudta megmondani az elöljáró. Hozzátette, a munkavégzésre 14 hónap áll a kivitelező rendelkezésére, a költségeket pedig 5 év alatt fizeti ki az önkormányzat. A költségekhez szükséges pénzt az önkormányzat vagy saját erőből gazdálkodná ki, vagy pedig kölcsön felvételelével. Az épület felújítása egyébként nem amiatt fontos, mert műemléknek számít, hanem azért is, mert a felújítási munkálatok befejezését követően ide költözne be a nagykárolyi önkormányzat. A jelenleg használt ingatlant ugyanis évekkel ezelőtt visszakapta jogos tulajdonosa. Az általa kért bérleti díj összege pedig olyan magas, amit az önkormányzatnak nem éri meg kifizetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!