2009.10.12. 12:30
Mindkét védőoltást ajánlják
<p>Mindkét fajta inflenzaellenes oltóanyaggal<br /> ajánlott-e beoltatnunk magunkat az idén? -<br /> kérdeztük meg az illetékes<br /> intézmény vezetőjétől.</p>
Mint már beszámoltunk róla,
hamarosan megérkezik az első
szállítmány influenzaellenes
oltóanyag a Bihar megyei
Közegészségügyi
Hatósághoz, s várhatóan
több mint százezer Bihar megyei
személyt oltanak majd be decemberig a
„megszokott” influenza ellen. Decemberben
egyúttal a tervek szerint elkezdődik az
új típusú influenza
elleni oltási akció is.
Kérdésünkre dr. Marius
Pîrcioagă, a Bihar megyei
Közegészségügyi
Hatóság igazgatója elmondta:
mindkettővel ajánlott beoltatnunk magunkat,
csupán arra kell vigyázzunk ebben az
esetben, hogy a két oltás
között legyen három-négy
hét különbség. Szerinte az
oltóanyagok nem károsak az
egészségre, csak
szenzációhajhászatból
állítanak egyesek mást.
„Persze előfordulhatnak
mellékhatások, ezek részletesen le
is vannak írva a használati
utasításokban. De az oltás
előnyei sokkal nagyobbak mint a
hátrányok” - tette hozzá.
Ingyen, vagy pénzért
Szerinte legtöbbünknek ajánlott
beoltatnunk magunkat mindkét fajta influenza
ellen, csak az mellőzze ezt, aki tudja
magáról, hogy nagyon
ellenálló, ezenkívül nem
utazik tömegközlekedési
eszközökön és más
módon sem teszi ki magát
fertőzésveszélynek.
A legveszélyeztetettebbek -
például az
egészségügyi alkalmazottak, a
szociális intézmények
lakói, a krónikus szív- vagy
tüdőbetegségben szenvedők -
ingyen jutnak majd hozzá a szezonális
influenza elleni oltóanyaghoz, a többieknek
viszont, ha az oltás mellett döntenek, meg
kell vásárolniuk a vakcinát. Az
A/H1N1 elleni oltást a
tervek szerint jóval többen fogják
majd megkapni ingyen.
Csekély kereslet
Mint megtudtuk, néhány hete
kapható a szokásos influenza ellen
védő oltóanyag a váradi
gyógyszertárakban ( a másiknak a
gyártása még folyamatban van).
Több helyen érdeklődtünk,
mindenhol a franciaországi Pasteur
intézet által kidolgozott Vaxigrip
elnevezésű
készítménnyel tudnak
szolgálni, ára 32 és 35 lej
közötti. Egyelőre alig fogy, tavaly
ugyanebben a periódusban jóval
többen vásároltak ilyen
készítményt, mondták az
általunk megkérdezett
gyógyszerészek.
Neumann Andrea