Ajándék önmagunknak: az „énidő”

János Piroska

– Mit is értünk azalatt a kifejezés alatt, hogy „énidő”?

– A kifejezés a magunkra szánt minőségi időt jelenti. A fogalmat olykor félreértelmezik, és minden olyan tevékenységet ide sorolnak, amitől feltöltődünk, ami által pihenünk vagy szórakozunk, amikor nem a munkahelyi és a személyes rutintevékenységeket végezzük. A tényleges énidő azonban a befelé fordulást, az elcsendesedést, a pihenést és a kizárólag önmagunkra szánt testi-lelki feltöltődést jelenti. Ha például a párunkkal vagyunk, az egy remek kikapcsolódás, és a kapcsolatunkra szánt minőségi idő, de nem számít énidőnek, ugyanígy a közösségi média nézegetése két munkahelyi feladat elvégzése között sem az, valamint az sem, ha éppen a fodrásznál vagyunk, és közben meghallgatjuk a többi várakozó ügyes-bajos dolgait.

– Miért fontos az énidő? Mit kockáztatunk azáltal, ha lemondunk róla? Miért nem önzőség?

– A napi teendők, rutin, a munkahelyi és a családi kötelezettségek közepette az énidő segít a pihenésben, általa visszatérünk önmagunkhoz, tisztázni tudjuk az érzéseinket. Az elcsendesedés lehetőséget ad a céljaink és a bennünk működő mozgatórugók, a motivációk tisztázására. Kiegyensúlyozottabbá, harmonikusabbá és energikusabbá válunk, jobb lesz a hangulatunk, pozitívabb az életszemléletünk.

Ha nem tudjuk megteremteni önmagunk számára ezeket a saját magunkra szánt pillanatokat, a testi-lelki kimerültséget kockáztatjuk. Mindannyian sokféle szerepben tevékenykedünk a hétköznapjainkban, az elvárások, amelyeket a társadalom és a közvetlen környezet állít elénk, könnyen túlhajszolttá teszi az embert. Az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy a közösségi média, a környezetünk állandó cselekvést vár el tőlünk, azt sugallja, hogy a pihenésnek is aktívnak kell lennie. Ez egyrészt azt az érzést kelti, hogy ha nem veszünk részt programokban, akkor lemaradunk valamiről, másrészt úgy érezhetjük, hogy nem vesszük fel a tempót a mai világ kihívásaival. A teljesítménykényszerből, az elvárásoknak való megfelelésből adódóan aztán kibillenünk az egyensúlyunkból, ingerültté vagy fásulttá válunk. Mindez kihat az egészségünkre, a kapcsolatainkra, a teljesítőképességünkre, szóval voltaképpen az életünk legtöbb részére, és pontosan emiatt nem önzőség időt szánni magunkra. A saját magunkra fordított idő pozitív hatásai által az energiánk, a belső erőforrásaink megsokszorozódnak, tettrekészebbek leszünk az életünk minden területén. Türelmesebbekké válunk, könnyebben kezeljük a problémákat és a konfliktusokat is.

– Hogyan lehet megtalálni a számunkra legideálisabb tevékenységet?

– Nagyon sokat segít ebben az önismeret, azaz hogy tudom magamról, mi esne jól, mi pihentet a leginkább. Érdemes több tevékenységet is kipróbálni és figyelni önmagunkat, hogy mi az, ami beválik. Ezeknek a tevékenységeknek nem kell látványosaknak lenniük. Lehet egy fél órás séta a parkban, napozás vagy egy csendes kávézóban egyedül eltöltött idő, elképzelhető, hogy beválik valamilyen sport (jóga, úszás, futás stb.), egy kreatív hobbi, egy meleg fürdő, amiben nem zavar meg senki. Természetesen tölthetjük az énidőnket olvasással, zenehallgatással, meditációval is, ha pedig úgy érezzük, hogy jól jöhet az irányítás vagy a támogatás ebben a folyamatban, akkor kereshetünk egy önismereti csoportot, esetleg coachot vagy terapeutát.

Bármilyen tevékenysége(ke)t választunk is, érdemes odafigyelni arra, hogy a digitális eszközeinket kapcsoljuk ki, vagy legalább némítsuk el, ne próbáljunk meg egyszerre több mindenre figyelni, lassítsunk. Ha esetleg lelkiismeretünk vagy teljesítménykényszerünk felerősödik, nyugtassuk meg magunkat pozitív gondolatokkal, ne feledkezzünk meg arról, hogy ez egy hosszútávú befektetés a lelki egyensúlyunk megtartása érdekében. Ne várjuk el, hogy az énidő beiktatása egyik napról a másikra megoldja a problémáinkat, azonban figyeljük az apró változásokat, és legyünk türelmesek magunkhoz.

– Hogyan lehet beiktatni a magunkra szánt időt a mindennapi rohanásba?

– Ideális esetben minden napra érdemes egy rövidebb, mondjuk fél órás énidőt kialakítani, minden héten egy hosszabb, 1–2 órás időszakot, valamint időszakonként 1–1 napot magunkra fordítani. Szükséges lehet a fokozatosság elvét is követni, azaz például a napi énidőt 5 percről indítani, és lassan emelni a mennyiségét. Eleinte szükség lesz még a tudatos tervezésre. A határidőnaplóba vagy telefonba írjuk is be a magunkra szánt időt, hogy ne feledkezzünk meg róla, és ne is szervezzünk rá egyéb programot. Lehet, hogy szükséges lesz más tevékenységek felülvizsgálata annak érdekében, hogy megtaláljuk, felszabadítsuk a saját időnket. Feltétlenül jelezzük a környezetünkben élőknek, hogy el szeretnénk különíteni önmagunk számára az adott időt, és természetesen érdemes tudniuk, hogy mit csinálunk éppen. Tisztázni kell velük, hogy ilyenkor ne zavarjanak, és nem árt azt is elmondani, hogy miért van erre szükségünk.