Izgalmas programnak ígérkezik

2022.01.27. 11:52

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), szombaton a résztvevők előadásokat hallhatnak, érdekes kísérleteket láthatnak, bemutatkoznak a kutatócsoportok, és az is kiderül, milyen széles körben hasznosítható a fizikus diploma - közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

A nyitóelőadáson Szabó Gábor akadémikus, a szegedi lézeres kutatóintézet vezetője Gábor Dénesről, öt évtizeddel ezelőtti Nobel-díjáról, valamint a holográfia és az optika területen azóta, Szegeden és a nagyvilágban elért eredményekről tart előadást. 

Szalai Tamás a James Webb-űrtávcsővel megvalósítandó, szegedi közreműködésű tudományos programokról beszél, 

Iglói Ferenc pedig a 2021-es fizikai Nobel-díjjal elismert, kaotikusan és véletlenszerűen viselkedő rendszerekkel kapcsolatos kutatásokat mutatja be.

A vendégek - akik közt a korábbi esztendőkben a diákok mellett szép számmal voltak szülők, valamint más idősebb érdeklődők is - érdekes fizikai kísérleteket láthatnak és bemutatják tevékenységüket az SZTE Fizikai Intézetének kutatócsoportjai. 

Az érdeklődők emellett - meghívott kutatóintézeti és céges partnerek bemutatói révén - a fizika szakhoz kapcsolódó, rendkívül széles körű elhelyezkedési lehetőségekkel is megismerkedhetnek.

A program délutáni részében tartják a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Verseny eredményhirdetését, amelyhez FizShow néven szintén látványos kísérletek bemutatója kapcsolódik.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!