Veszély a betegekre, cezúra az USL-nek

Cseke Attila
Cseke Attila
Egyre több gondot okoz az egészségügyminiszter – véli egyik elődje. Cseke Attila nyilatkozott szerkesztőségünknek Eugen Nicolaescu tárcavezető legújabb elképzeléseiről.

 

Feszültséget okoz már az USL-kormányban is a PNL-s egészségügyminiszter. Mint megírtuk, Eugen Nicolaescu egyre több olyan ötletéről nyilatkozott, amelyet nem egyeztetett a kabinettel, s amely a szakmai szervezetek szerint nem megfelelő. Liviu Dragnea helyettes-kormányfő már meg is üzente a sajtón át a miniszternek, hogy a jövőben lehetőleg tárgyalja meg a kormányban az ötleteit, mielőtt a médiába kiviszi azokat. Megszólalt az ügyben az egyik volt egészségügyi tárcavezető, akinek akkori egyik fő döntését is megsemmisítené most Nicolaescu. Cseke Attila exkluzív nyilatkozatot adott szerkesztőségünknek, annak kapcsán, hogy az általa kezdeményezett kórházi decentralizációt visszacsinálná a mostani tárcavezető.

Szakadhat az USL

Cseke azt mondta kérdéseinkre: olyan ötletekkel áll elő a mostani szakminiszter, „amelynek hatásairól fogalma sincs, s amelyeket a szakemberek rosszallanak”. Hozzátette: „A decentralizáció akkoriban eleve egyszerű volt, a lényege, hogy a kórházépület tulajdonosa menedzselhessen és dönthessen. Ezt a decentralizációt bontaná most vissza Nicolaescu, újra központosítaná a megyei sürgősségi kórházakat. Ez illogikus, ráadásul egy liberális miniszter teszi ezt, tehát a doktrinájukhoz sem méltó a centralizáció.” Nicolaescu Nagyváradot jó példaként említette, ugyanakkor ugyanabban a nyilatkozatában a kórházak centralizációjának megszüntetése ellen emelt szót. Cseke szerint ez is önellentmondás. Jelezte: amikor előzőleg volt miniszter Nicolaescu, akkor 53 millió lejt fektettek a kórházi ellátásba az önkormányzatok, később, 2010-ben pedig már 290 milliót – ez is a decentralizáció egyik eredménye.

Cseke Attila kérdésünkre úgy vélekedett: „Feszültséget okoz a kormányban a szakminiszter, több szeget is vert az USL koporsójába. Talán ez lehet az első nagyobb, nyilvános cezúra, komolyabb törés a kormányzó PSD és PNL között. Ugyanakkor a páciensekre nézve is veszélyes, hátrányos a reformok visszapörgetése”. A volt tárcavezető úgy véli, Nicolaescunak nem sikerül majd átvinnie a kormányon ezt az elképzelését.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .