Egyhangúlag elfogadta szerdai együttes ülésén a szenátus védelmi, közigazgatási, víz- és erdőügyi, környezetvédelmi, illetve mezőgazdasági bizottsága a településeken emberéletet veszélyeztető medvék eltávolítását szabályozó, 2021/81-es számú sürgősségi ko
Bár a klímaváltozás régiónkat sem kíméli, a hiedelem szerint elmondhatjuk, hogy közeledik a tavasz. Előbújtak a Nagyváradi Állatkert medvéi is, és nem látták meg az árnyékukat. A hiedelemről dr. Magyari Sárával beszélgettünk.
A román környezetvédelmi minisztérium megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma.
Vegyük ki a medvét a védett állatfajok kategóriájából, legalábbis Hargita megye területén, hisz ma már túlszaporulatról beszélgetünk, nem védelemről - hangoztatta hétfőn Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke.
Medvebiztos szemeteskonténereket helyeznek ki a kukázó medvék által naponta látogatott székelyföldi Tusnádfürdőn - közölte csütörtökön a Hargita megyei önkormányzat.